Tragor Ignác Múzeum

„Disznó farka, füle, orra, Jöjjenek ma disznótorba!”

2011-12-14T10:49:00.015+01:00

A disznóvágások ideje jött el, közeleg a karácsony, az év végi ünnepek, amikor hagyományosan „disznólkodik” a magyar, az évi sertéshús-mennyiség nagy részét ilyenkor fogyasztjuk el.

Vácott is évszázados hagyományai voltak a disznónevelésnek és a disznóvágásnak. Aki rendszeresen megfordul a váci piacon, megismerkedhet a környékbeli falvak lakosai által készített hurkák, kolbászok és egyéb jó falatok sokaságával, de a váci disznóvágás már egyre ritkábban fordul elő, a város ugye, mégiscsak város…

Azért Kisvác tájékán még értik a módját a disznó feldolgozásának, a legendásan finom váci hurkát Pintér Sándor kisváci hentesmester hagyományos módon készíti.

A Tragor Ignác Múzeum munkatársai ezért felkérték, hogy a váci gyerekeknek is mutassa be, miből is lesz a hurka és a kolbász.

A Múzeum udvarán vasárnap az érdeklődők az első fázistól az utolsóig, azaz a disznó levágásától a finom hurka elkészültéig részt vehettek és megismerkedhettek a disznó átlényegülésének minden fázisával. A disznóvágás az állat leszúrásával kezdődik. Közösségi tevékenység, melyben mindig a böllér a főszereplő, nála a kés, övé a felelősség. A segédkezők csupán az állat lefogásában működnek közre. A jóféle „fogó pálinka” is a szokás része, természetesen ez sem hiányozhatott, de ebből csak a felnőtt résztvevők merítettek erőt.

A disznó levágásakor azért nem egészen a hagyományok, inkább az állat kíméletes megölése vezérelte a böllér-párost. Azért párost, mert két Sándor – Pintér Sándor és Lenge Sándor – összeszokott és professzionális munkájának eredményét fogyaszthatták azon szerencsések, akik részt vettek a programon.

A tisztítás, feldolgozás viszont már tradicionális módon történt. A megtisztított jószágot felakasztották és úgy bontották szét, közben Pintér mester elmondta, hogy milyen „alkatrészekből” áll a levágott sertés, mi a karaj, mi az orja és melyik részből készül majd a finom füstölt szalonna.

Volt itt minden, mi szem-szájnak kellemes: reggelire friss hagymás vér, mely az első finom falat; a frissen, szalmával pörzsölt disznó fülének és a katlanhúsnak megkóstolása, majd mindezt megkoronázta a friss hurka és kolbász, melyet a résztvevők meg is vásárolhattak.

A múzeum munkatársai .meleg teát és zsíros kenyeret kínáltak, az érdeklődőkkel pedig megismertettek egy másik, szintén az év végi ünnepekhez kötődő hagyományt, az ólomöntéssel történő jóslást is.

A hurka és a kolbász töltelékének keverésében legügyesebbnek az egyik résztvevő kislány bizonyult, aki óriási lelkesedéssel gyúrta, dagasztotta a tölteléket, ami bizony a maradandó tapasztalat mellett talán a kabátján is maradandó nyomokat hagyott. Az ő számára biztos hogy felejthetetlen élmény volt ez a vasárnap.

A disznóvágás hagyományának ébren tartásából a Tragor Ignác Múzeum szeretne hagyományt teremteni. Aki ezúttal elmulasztotta ezt a remek programot, a jövő évi naptárába már most jegyezze be: ha december, akkor disznótor a váci múzeumban!

/Újvári Mária/

Fotó: Tanai Anna

Festum Omnium Sanctorum

2011-10-31T10:14:00.002+01:00

Amikor először láttam meg a pislákoló gyertyákat az október végi, korán sötétedő estéken és a következő napokban a váci Fehérek temploma oldalfalán elhelyezett I. világháborús emlékmű lépcsőin az értelmetlenül elhalt áldozatok névsora alatt, akkor kezdtem el jobban megismerni ezt a hagyományt. Tanulmányaimból természetesen tudtam róla, hiszen ez a kereszténységet is megelőző szokás sokféle formában ismert, s mifelénk Debrecenben is volt Halottak napja (illedelmesen november 2-án, mert nyilván nem lehetett azonos egy katolikus ünnepnappal, ráadásul a reformáció emléknapjával közvetlen szomszédságban), de a szélfútta gyertyák lebegő fényét, az elhunytakról való személyes és családi megemlékezés hangulatát itt, Vácon ismertem, értettem meg igazán. Ha nem volt elég gyertya az emlékműnél vagy elfújta a szél, kimentem, pótoltam, meggyújtottam én is, más is. Ennek már több, mint 30 éve.

Ma már nincs emlékezési hely a Fehérek temploma oldalában, mert van egy új, ormótlan, értelmetlen kőfaragvány a helyén, ne is beszéljünk róla, elég, ha a japán turistáknak tetszik. De ez a templom időközben másként is emlékhely lett, mert előkerült, részben név szerint is ismertté vált a templom oltára alá épített kriptába temetkezett mintegy 300, 18. századi ember.

Férfiak, asszonyok és gyermekek, utóbbiak nagyon sokan. Váci és környékbeli lakosok. Messziről jött, várost alapító, ide települt vagy már itt született polgárok. Mesteremberek, földművesek, tisztviselők, papok és ismeretlenek. Ami közös bennük az, hogy váciak, most már halálukban biztosan azok, hiszen van, aki csak meghalni jött vagy került ide. Értük, emlékükre is égjen egy-egy gyertya, ezért írom most ezt a megemlékezést. Írom, mint mai váci polgár, mint egyik részese öröknek vélt nyugalmuk megzavarásának (temetkezési helyük kényszerű feltárásának), egykori életük, hitük, gondolkodásuk méltatlan mai kutatója, s így egyik személyes ismerőjük és tisztelőjük.

Évszázadokkal előbb elhalt, de ma is velünk élő polgártársaink koporsóin jellemző motívum volt az eltört, kialvó, füstölgő gyertya, az elmúlás, az elkerülhetetlen és mindig váratlanul érkező halál jelképeként: „kialudt, mint a mécses lángja” (Iz. 43.17). Gyújtsuk meg értük újra az emléklángot, erről szólt eredetileg ez az ünnepnap, ami mára már sajnos értelmezhetetlenül sokféle, részben talán hamis tartalommal töltődött fel. Az elhunyt polgártársaink hite azonban az ismertebb (Károli) fordítás szerint ez volt: „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki...” (Ésa. 42.3). A gyertyák tétován imbolygó, bizonytalan lángja az őszi sötétben ebben a reményben égjen az alábbi, eddig név szerint azonosított volt polgártársunk emlékére és a többi, még ismeretlen elődünk tiszteletére.

A váci Fehérek templomában eltemetett, név szerint ismert halottak névsora, 1731-1808

Illusztráció: A halálra utaló motívumok (eltört gyertya, homokóra, bagoly, Ádám-koponya Milley Terézia koporsóján, 1759. Memento Mori kiállítás, Vác, Tragor Ignác Múzeum.

Ráduly Emil

Sikeres évad…

2011-10-23T22:50:00.008+02:00

A Múzeumok Őszi Fesztiválja kezd átmenni a köztudatba. Egyre többen tartják számon és egyre több résztvevője van a változatos, izgalmas programoknak. Régen, még az átkosban október volt a múzeumi hónap, a legtöbb kiállítás ebben az időszakban nyílt és körülbelül itt ki is merült a közönség szórakoztatása. Ma már ennél sokkal többet vár el, és kap is a nagyközönség a magyar múzeumoktól. Az október 1. és november 15. közötti időszakban, ebben az évben 170 múzeum és egyéb kiállítási helyszín várja az érdeklődőket élvezetes programokkal.

A város múzeuma, a Tragor Ignác Múzeum is állandó szereplője az Őszi Fesztiválnak.

Így volt ez ebben a szezonban is, a téma izgalmas volt és ennek megfelelően az érdeklődés is örvendetesen alakult: két nap alatt 122 gyerek és kísérő tanáraik vettek részt a múzeum munkatársai által kínált programokon. A pincétől a padlásig a múzeumban téma kapcsán múzeumi tevékenységekkel, foglalkozásokkal, különleges tárgyakkal, látogatók elől elzárt területekkel, különleges történetekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Bekukkanthattak a restaurátor műhelyébe és a kerámia restaurálással közelebbi kapcsolatba kerülhettek. Ritkán adódik alkalom egy kisdiák életében, hogy középkori cserépedényt vehessen a kezébe, netán meg is ragaszthassa. Most ez is megtörtént, a gyerekek eredeti tárgyakat érinthettek és nem csak a tárgyról, hanem az adott korról is hiteles beszámolókat hallgathattak a foglalkozásokat vezető Kis Bernadett régész-múzeumpedagógustól, és Hostyinszki Attila restaurátortól.

Ami külön öröm volt számunkra: nem csak a váci iskolák diákjai jöttek el ezen a két napon a múzeumba, hanem a fesztivál ideje alatt a környező települések pedagógusai is elhozták tanulóikat. Dunakeszi, szadai, erdőkertesi iskolai csoportok ismerkedtek Vác történelmével, tárgyi kultúrájával és mivel a fesztivál még tart, a hír pedig könnyű szárnyakon száll, bizonyára más települések tanárai, diákjai sem hagyják ki ezt a lehetőséget.

A múlt megismerésének, a történelem tanításának az egyik legautentikusabb módszere a múzeumi foglalkozás, múzeumi óra. Azok a pedagógusok, akik felismerik ezt, nem csak tudást közvetítenek a gyerekek felé, hanem életre szóló élménnyel is megajándékozzák tanítványaikat.

/umari/

Fotó: Orlik Edit

A Hatvani kapu rejtelmei – a barackmag

2011-10-07T22:17:00.007+02:00

Az idei nyár elég szeszélyesen alakult. Az első felében egyáltalán nem hasonlított a megszokott nyári időjáráshoz, hűvöskés volt és sokszor esett az eső. Talán nem is csak az első fele, mert amikor a Széchenyi utcában a Hatvani kapu régészeti feltárása folyt, július végén, az ásatás résztvevői azzal kezdték a napot, hogy az előző éjjel úszómedencévé vált ásatási gödörből a felgyülemlett vizet merték ki, hogy folytatni tudják a kutató munkát. Így volt ez július 28-án is, amikor elérték a XV. századi kavicsos járószintet, a kapu külső, északi falától északra kb. 2,5-3 méterre. Ekkor, a sárrengetegből bőrnek tűnő anyagok bukkantak elő, és itt az ásató régész, Batizi Zoltán, megállította a munkát s felhívta szerény személyemet, mint a szerves anyagú régészeti tárgyak problematikájában már némi tapasztalatot szerzett restaurátort. Megkérdezte, hogyan, milyen módszerrel emeljék ki sérülés nélkül a leletet? Nyár volt, a szabadságok ideje. A rossz idő ellenére én éppen évi rendes szabadságomat töltöttem, és sajnos nem is tartózkodtam Vácon. Telefonos instrukcióimmal tudtam segíteni a kiemelést, mert ilyenkor sok múlik azon, hogy mennyire sikerül körbeásni a kiemelésre váró tárgyat, milyen anyagokat és eszközöket használnak a kollégák. Ettől függetlenül persze még felborulhat az évszázadok alatt a tárgy és a talaj fizikai, kémiai tulajdonságai, továbbá a talajban lévő mikroorganizmusok között létrejött egyensúlyi állapot. Ennek elkerülése érdekében mindent meg kell tenni, hogy a felszedett talajlabda ne száradjon ki. Tekintettel a fent említett időjárásra, ez a veszély nem fenyegetett, sokkal inkább az, hogy a felázott sár mégiscsak megköt, és cementes masszaként tartja majd fogva a közte lévő kényes, elgyengült bőröket.

Sajnálatos, hogy ez a félelmem beigazolódott. Több hétig tartó elővigyázatos áztatás és iszapolás következett, majd a kikeményedett agyag eltávolítása a bőrökről, és a szétázott, elmállott bőrök stabilizálása, konzerválása. Az eredmény? Egyetlen nagyobb, értékelhető bőrdarab, mely felismerhetően egy lábbeli lábfej része. A gondos és aprólékos iszapolás viszont nem várt eredményt hozott, hisz a földlabdából további kincsek - fémek, csontok - kerültek elő, továbbá egy őszibarackmag fele.

Őszibarackmag, mint kincs?! A „múzeumbogarak” értékrendje ugye elég fura, kedves olvasóm? Pedig mennyi mindenről mesél, mennyi információt hordoz egy fél barackmag! Ki tudja, ki gondolta végig már, hogy eleink itt, Magyarországon mióta esznek őszibarackot? Egyáltalán: mióta és miért hívjuk „őszi”baracknak?

„A legkorábbi leletek ezideig Örményországban a Harlanszki kerület neolit kori településéből a Nagornij Karabah autonóm területén történt feltárásokból kerültek elő. Közép-Európában őszibarack leletek a római császárság korától kezdve találhatók. Importálásukra a gyümölcs romlandósága miatt nem gondolhatunk. Valószínűleg magról vetett típusok termesztéséből indult el az őszibarack kultúra… A kora középkorból már több országból, több helyről tártak fel gyümölcsöket, közöttük őszibarackot is. Magyarországon Esztergom-Kovácsiban román kori temető egyik sírjában egy elszenesedett őszibarackkőmag is volt. Fonyód-Bélatelepen X—XIII. századi lakótelepen találtak több kőmagot. Kőszegen a vár feltárása során az északi udvar 5. rétegében a XVI.századból egy db őszibarack-kő mag került elő, melynek hossza 29, szélessége 22 mm . A XII. és XIV. századból Budapest, I. ker. Uri utca 40. sz. alatt egy kút kitöltésében 1 db őszibarack-kőmag is felszínre jutott más növényi leletekkel együtt. A XVIII. századból a gyöngyöspatai kat. templom (Heves m.) kriptájában lévő koporsókból nagy mennyiségű gyümölcs magvat gyűjtöttek össze, őszibarackból 39 db -ot .” – olvasható P. Erményi Magdolna: Forrástanulmány a régészeti korokból származó csonthéjas gyümölcsleletekről Közép-Európában (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975,150-153) c. tanulmányában.

Lippay János, neves természettudós, jezsuita szerzetes így ír erről az 1667-ben, halála után kiadott „Gyümölcsös kert” című művében: „Találkoznak apró duránci barackok… Némelyek tengeri baracknak hívják, mivel a tenger mellől hozták ezekre a tartományokra a magvát. De még igen keveset láttam a mi országunkban. Noha itten más apró kajszi barackot neveznek tengeri baracknak, aki nem oltott” (Lippay J. 1667). Az „őszi” jelző első ismert használója Mikes Kelemen (1690-1761).

Az archeobotanikai kutatások mostanában egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, hisz a gyümölcsmaradványok, gabona magvak a kormeghatározásban betöltött szerepükön túl sok mindent elárulnak egy település kultúrtörténetéről is. Itt van például a mi barackmagunk. Lippay János az 1600-as évek közepén még igen keveset látott országunkban belőle, Vácott mégis valaki őszibarackot evett a Hatvani kapu tájékán, az 1400-as években! Bizonyítéka ez az apró, barázdált, miniatűr emberi agyra emlékeztető magocska, mely bizonyíthatóan a XV. században került oda, ahonnan a régészek kiemelték. Hogy ki dobta el, soha nem fogjuk megtudni, de hogy nem lehetett szegény ember, aki ilyen ritka és nemes gyümölcsöt fogyasztott ez idő tájt, az már bizonyos!

A restaurátor sokszor elkeseredik, mert nem tud megmenteni egy-egy tárgyat az enyészettől. Így voltam én is, amikor a nagy bőrből csupán apró darabkák maradtak, de megvigasztalt a tudat, hogy régészeti leletek esetében egy apró töredék is hordozhat olyan információt, ami értékesebbé teszi bármely, teljesen ép „tucatárunál”.

/Újvári Mária/

Fotó: Újvári Mária

Jókedvű misszionáriusok

2011-09-21T23:04:00.005+02:00

Amikor megtudtam, hogy hozzánk, Vácra is jön az EtnoMobil, kíváncsi lettem. Láttam már ezt a lakókocsit a Néprajzi Múzeum udvarán dekkolni, de soha nem adódott alkalom rá, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. Persze izgatott a szokatlan tér és a szokatlan méret, mi a fenét lehet egy ilyen minimál-placcon kiállítani? Voltam már lakókocsiban, meg is állapítottam magamban, hogy ha ebben kéne aludnom, az első éjszaka sikítva rohannék ki a sötétbe, olyan klausztrofóbiás roham törne rám. Na de hogy lehet egy ilyen szűk helyen műtárgyakat kiállítani és ráadásul látogatókat fogadni?!

Tegnap megoldódott a rejtély! Remekül! No igen, csak kell hozzá néhány, legalább két megszállott csaj (bocsánat, ők nevezik így magukat!), akik küldetést éreznek arra, hogy elvigyék a múzeumot az emberekhez, gondolván: ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Mivel? Hát lakókocsival! Az EtnoMobil ugyanis egy lakókocsiban megrendezett alternatív múzeumi kiállítás. Jellegzetessége, hogy az ország bármely pontján felbukkanhat. Zavarba ejtő tárgyak, izgalmas elrendezésben, mobil feliratok, sok-sok érdekesség és tudás koncentráltan, egy pici térben - olyan, mint egy jó mokka kávé!

Apropó, mokka! Az EtnoMobil, nem csak kiállítás, hanem valódi, részletekből összeilleszthető világ, tárgyak, emlékek, tudások halmaza, melyben valóságos kirakójátékot játszhat bárki. Tegnap például két turista-készlet darabjait keverte össze Emese, az egyik egy magyar kemping kávéfőző, a másik egy orosz tábori spiritusztablettás melegítő volt. A játékosoknak az volt a feladata, hogy összerakják, illetve szétválogassák őket. Nagy sikere volt az életszagú puzzle-nak, eleinte csak nézegették, találgatták a gyerekek, hogy mi is lehet ez, hisz ők már egy másik korban születtek, ez a két kollekció talán a szüleik gyermekkorában lehetett használatban. Sikerélményben nem volt hiány!

A kiállításban Zsófi tágította a fejeket, provokatív kérdéseivel rávezetve a fiúkat a kiállítás lényegére. Közben persze szó esett múzeumról, műtárgyról, néprajzról, jó csomó fogalmat pontosítottak a fejekben a kérdés-feleletek. A résztvevő diákok - váci középiskolások - szemmel láthatóan élvezték a pingponglabdaként pattogó kérdéseket és válaszokat, több ismeretet szereztek a múzeumról, múzeumi munkáról, műtárgyakról, tárlatvezetésről, mint amennyit egy szokványos múzeumlátogatás alkalmával szerezhettek volna.

A tárgyak sorában első maga a lakókocsi, ami befogadja a nem szokványos, nem igazán régi, a műtárgyról alkotott képtől igen messze álló tárgyakat, tárgy-együtteseket. Számomra a legdöbbenetesebb kollekció a devecseri vörösiszap-katasztrófa során hátrahagyott tárgy-együttes volt. Családi fényképek, bizonyítványok, dísztárgyak, s mindegyiken ott az iszap, lemoshatatlanul. Ez a vitrinnyi anyag sokkolóbb volt számomra, mint az összes híradó-felvétel együtt! Itt minden a mobilitásról szól természetesen, ezek a tárgyak is a menekülés relikviái.

A többi tárgy főként az utazásról szól, a kocsi belseje kiállítótér és otthonos lakótér egyben, mindez 10 négyzetméteren. Persze helyszínről helyszínre változnak a témák, ahogy változnak az érdeklődők is. Bárki részt vehet a műtárgyrejtvényben, válhat alkalmi tárlatvezetővé, készíthet mozgási naplót, vagy akár a saját, mobilitásához fűződő valamijéről mesélhet, s így bekapcsolódhat a közös múzeumi játékba.

S hogy mi volt itt, Vácott, a 17 helyszín egyikén? Lehetett volna jobb például az idő, mert mostanában kevés hűvösebb napra virradtunk, mint kedden. Viszont sok diák jött el és őket nagyon megérintette a téma, jól fogadták a guruló múzeumot.

Lehetett volna jobb a helyszín, ugyanis a múzeumudvar, mely a Katona Lajos utca felől közelíthető meg, elég eldugott hely. A főtéren csodákat tehettek volna a „csajok”, bár így is elég nehéz napjuk volt, sokszor juthatott eszükbe, hogy talán használatba kéne venni azt a bizonyos kis edényt, amely mint kiállítási tárgy az egyik vitrin ékes és talányos darabja. (Amúgy persze tudható a feliratból, hogy egy, a vonatokon használt éjjeli edényről van szó.)

A jókedvű és lelkes misszionáriusok már készülnek a következő helyszínre, a Trefort-kertbe (ELTE Néprajzi Intézete) Lolával, a lakókocsival, hogy hintsék az igét. S majd elfelejtettem: a csajok természetesen dokumentálnak, azaz jegyzetelnek is, mert számukra nem (csak) játék ez az egész, hanem egy tanulmányút, melynek tapasztalatait rövidesen papírra vetik és azt is közzéteszik hogy okuljunk belőle mi, egyszerű halandók.

Végezetül álljon itt (végre valami, ami statikus ebben a blogbejegyzésben!) néhány alapvető információ az EtnoMobil 2.0-ról:

A kiállítás a mozgás és a kultúra kapcsolatát mutatja meg mai tárgyak és történetek mozaikos elrendezésével, a látogatók bevonásával. A lakókocsiban utazó kiállítás a Néprajzi Múzeum MaDok-program 2011-es kiemelt rendezvénye.

Koncepció, rendezés
Frazon Zsófia néprajzkutató

Múzeumpedagógia, koordináció, sajtó
Joó Emese múzeumpedagógus

Látványterv, grafika
Seres Tamás, Agócs Írisz (Artista Művek)

Recycling kiviteli terv
Dani Gitta, Greznár Tamás

Kivitelezés
Dani Gitta, Greznár Tamás, Mészáros Csaba, Dani Boglárka, Boda Gyöngyvér, Gábor Dénes Kokó, Balogh Norbert, Szántó Gábor és Répás György

Digitális képkeret
Kemény Márton

Írások a kezdeményezésről

Frazon Zsófia: Illúzió helyett szemtől szemben
tranzit blog 2011.03.30.

Frazon Zsófia: Vegyük kézbe a kamerát és fussunk vele
tranzit blog 2011.04.01.

Frazon Zsófia: Mobilmozi, mobilszobor, mobilmúzeum - nemzetközi utakon
Magyar Múzeumok OnLine blog 2011.04.28.

A váci programot előkészítette és a lebonyolítást munkájával segítette:

Csukovits Anita muzeológus

Kis Bernadett múzeumpedagógus

Fotó: Újvári Mária

(umari)

Foltok, sálak, gombok..

2011-08-17T23:05:00.014+02:00

A Tetőtől talpig kiállítás tervezésekor már tudtam, hogy kell egy gyerekkiállítás is. Kell, mert amit eddig láttam a múzeumokban (nem csak a miénkben, hanem a "jobban eleresztett" múzeumokban is), az elkeserített, lehangolt. A felnőttek nézelődtek a maguk szintjén, a gyerekek pedig - vérmérséklettől függően - vagy unatkoztak, vagy rosszalkodtak, mivel számukra a felnőttek kiállítása egyrészt láthatatlan-olvashatatlan volt a magassága miatt, másrészt nem is értették.

Sokat gondolkodtam ezért azon, hogy legyen a gyerekekkel, s nem is úgy lett, ahogy eredetileg terveztem, mert a technikai feltételek nagyon szegényesen álltak rendelkezésre és a kiállítóhely mérete is határt szabott a fantáziámnak. Az eredeti elgondolás szerint két szint lett volna, vagyis a gyerekek szemmagasságában egy nekik szóló kiállítás, a felső szinten pedig a felnőttekre szabott. Ez az elképzelés a terem adottságai, a rendelkezésre álló vitrinek és paravánok mérete miatt nem valósulhatott meg.

A gondolat folytatásaként, baráti és szakmai beszélgetések nyomán alakult ki a Folt hátán folt című gyerekkiállítás és a múzeumpedagógiai műhely. A legfontosabb szempont számomra az volt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a múzeumban, és szeressenek itt lenni. Mivel több korosztály is megfordul nálunk, azt találtam ki, hogy legyen "időutazás". (Egyébként, ha pontos akarok lenni, nem is az én ötletem volt, hanem egy barátnőmé, aki gyakorló anyuka, és lelkes múzeumlátogató.)

Az időutazás kerettörténete a következő: képzeld el, hogy Vác főterén állsz, az 1700-as évek elején, amikor még látható a középkori gótikus Szent Mihály templom romja, de már épül a Fehérek temploma, amelynek kriptájából a kiállításban bemutatott ruhák, lábbelik előkerültek. Ezt az állapotot ábrázolja a festett díszlet, az utazás elmaradhatatlan kelléke. Elé állva, korhű, hiteles viselet-rekonstrukciókba öltözve a vállalkozó szellemű hölgyek, kislányok visszaszállhatnak az időben és ezt a képzeletbeli pillanatot meg is örökíthetik, fotót készíthetnek emlékbe egymásról. Az ötlet bevált, a felső tagozatos és középiskolás diákcsoportok általában nagyon élvezik ezt, egy baj van csupán: hiányzik a fiúviselet. Mivel a posztóanyagok a kriptában szinte teljesen megsemmisültek, a töredékek alapján nehéz lesz pontosan rekonstruálni a 18. századi váci férfiviseletet, de nem mondtunk le ennek lehetőségéről, hisz így lesz teljes majd a kép.

A műhelyben, még ha kicsi is a tér, lehetőség nyílik egy kis elmélyedésre, játékra, kreatív tevékenységre. Vannak öltöztető babák, ruháikat a sok színes textil-lapocskából ügyeskedő gyerekek (és felnőttek is) maguk tervezik, szabják, varrják, ragasztják, színezik. Ehhez minden anyag és eszköz szabadon a rendelkezésükre áll. Az ollók élesek, a tűk hegyesek, mégsem fordult elő eddig egyszer sem, hogy bárkit baleset ért volna.

Készítettünk egy társasjátékot is, folytatva a váci időutazást. A játékot egyszerre négyen játszhatják, különféle akadályokon át a Diadalívtől indulva, el kell jutni a játékosoknak bábuikkal a Fehérek templomába. A kisgyerekes szülők, a gyerekcsoportok nagy örömmel ülnek le játszani, szinte észre sem veszik, hogy a játék során mennyi mindent megtudnak a 18. századi Vácról, a váciak életéről.

„Kösd tovább!” Itt és most lehet, és a kötni tudó látogatók élnek is a lehetőséggel, valóban tovább kötik azt a hosszú-hosszú „vendégkönyvet”, amely reményeink szerint a kiállítás végére körbeéri a Főteret! Aki fontosnak tartja, egy biztosítótű segítségével az általa kötött darabhoz a névjegyét is odatűzheti, így értesíteni tudjuk majd, ha újra történik valami a váci múzeumban. A múzeumi műhelyben az a fantasztikus, hogy amíg a kiállítás áll, mindig újabb és újabb elemekkel bővül.

"Erre varrjál gombot!” Itt és most lehet! Aki eddig még nem tudott, megtanulhat, aki már tud, gyakorolhatja a gombvarrást, ezt a régi technikát. Komoly tudás ez, nem árt, ha a gyerekek megtanulják (nem csak a lányok!), mivel a gombok fura tulajdonsága, hogy akkor potyognak le a kedvenc ruhánkról, ha valahová abban szeretnénk elmenni, ráadásul sietnénk is! A műhelyben minden megtalálható, ami a gombvarráshoz kell: tű, cérna, olló, a falról legombolható színes szalagok és rengeteg színes gomb, amit kézbe fogni már önmagában is gyönyörűség.

Azt hiszem, azok a gyerekek és felnőttek, akik erre jártak és megnézték, kipróbálták ezt a kiállítást, nem csalódtak. Márciusig látogatható a kamarakiállítás és reményeim szerint még sok meglepetés, program, bemutató vár addig a múzeum-szerető közönségre!

Kurátorként itt, a blogon is szeretném megköszönni azoknak az önkéntes segítőimnek a munkáját, akik ötleteikkel, tudásukkal támogatták a gyerekkiállítás és a múzeumpedagógiai műhely megvalósulását:

Bócz Péter pedagógus, Ráduly Emil muzeológus, Sterbetz Katalin restaurátor, Tanai Anna múzeumi munkatárs, Vinczeffy Ágota nyelvtanár, hivatásos fordító, tolmács

Fotó: Ráduly Emil, Újvári Mária

Újvári Mária

Múzeumok éjszakája, Vác, 2011. június 18.

2011-06-17T22:51:00.012+02:00

Már megint itt van. (Na, ettől kezdve már is lehet gondolkodni, hogy mire gondoltam éppen, míg ezt lebetűztem, de a fiatalok hamarabb abbahagyhatják...) Szóval ez a "múzeumok éjszakája" nevű valami tulajdonképpen túl jó ötlet volt eredetileg, de nem könnyű szembesülni újra, múzeumfüggő véglényként azzal, hogy megint jönnek a látogatók és mást akarnak hallani, nem a "mindennapi" tárlatvezetést. Este 10-kor a Memento Mori kiállításban megint "exkluzív" tárlatvezetésre kértek föl. Azt még nem tudom, hogy mitől, miért lesz exkluzív az, ha a halálról beszélek, de tényleg, megint a halál lesz a téma. A Memento Mori kiállítás ugyanis nem másról, a halálról szól. És a küzdelmes hitről, hogy a halál mégis talán egészen más.

Hogy végül miről is fogunk beszélgetni holnap éjjel, ma még nem tudom. Az biztos, hogy meghalt egy kollégánk és épp holnap, 18-án temetjük, akinek nagyon-nagyon sok köze van ehhez a kiállításhoz. Megkérem, segítsen a halálról beszélni, nekünk, még élőknek. Tudom, velünk lesz ezen az éjszakán.

Ráduly Emil

In memoriam
Bakayné Perjés Judit (1941-2011)

Örök hajlék

2011-03-08T10:19:00.001+01:00

Az alábbi beszédet Kovács Petronella DLA (Magyar Képzőművészeti Egyetem Iparművészeti restaurátor szakirány vezető) mondta el a "Tetőtől talpig" - 18. századi viseletek restaurálása című kiállításunk megnyitóján, 2011. március 6-án.

A kiállítás kurátora: Újvári Mária
Rendező muzeológus: Ráduly Emil (Néprajzi Múzeum)
Rendező restaurátorok: Sterbetz Katalin (Néprajzi Múzeum) és Újvári Mária

Gondolataink nem mondhatók mindig pontosaknak, inkább többértelműeknek, kételkedőknek. Rendbehozatalukat nevezzük szellemi tevékenységnek, adott esetben szellemi erőfeszítésnek. Így vagy úgy, de a világról, önmagáról, társairól ki-ki képes meglehetősen világos képet alkotni, ami természetesen lehet téves és ostoba is, mégis, ahogy mondani szokás, koherens. Azaz a gondolatainkkal – még a nyilvánvalóan tévesekkel is, sőt, talán azokkal igazán - túlságosan nagy bajaink nincsenek.

A helyzet akkor válik igazán nehézzé - mint most is - amikor gondolatainkat közölni próbáljuk másokkal. Az agy, az elme és a bennük kialakult, szilárdnak hitt eszméket mondattá formálva a világ tudomására hozzuk, s akkor derül ki, hogy az a néhány centiméter, ami az öklömnyi kocsonyás állomány és a nyelv és ajak között van, borzasztóan hosszú, s a kimondott szó csak sápadt mása a gondolatnak. Ezért bizony, az ember, mely oly fenségesnek hiszi magát, többnyire önmagába zárva él.

Minő szerencse épp ezért, hogy vannak köztünk furcsa emberek, mutánsok, génhibás csodák, akik helyettünk is képesek világosan megfogalmazni a többnyire mindannyiunkban zsibongó, izgalmas és megfogalmazhatatlannak tűnő sejtéseket, sejtelmeket. Ők - a tudósok és művészek. Ha szólni kell, írók és költők műveit hívjuk segítségül. A szó és a gondolat a vérbeli és mélységgel bíró szerzők munkáiban egységessé világosodik. Hogy valamiképpen megpróbáljam érzékeltetni a világ tárgytömegének és az elhivatott, magasan képzett és nem csupán a nagy jövedelmekért dolgozó restaurátorok nem is egészen egyszerű viszonyát, magam is egy író gondolatainak és szövegének segítségét kérem. Ne szó szerint értsék a két rövid Bulgakov–idézetet, hanem annak képes értelmére figyeljenek. Íme tehát, hallgassuk a főszereplőket, Wolandot, majd a Mestert és Margaritát:

„Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg mármost, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetségesen rövid időre, nos mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet.., de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet! Képzelje el például - az ismeretlen Berliozhoz fordult -, hogy ön, mondjuk, elkezdi irányítani a dolgokat, dirigálja embertársai életét meg a sajátját, egyre jobban rájön az ízére, amint mondani szokás, és akkor egyszer csak... hm-hm... tüdőszarkómája támad - itt az idegen bensőségesen elmosolyodott, mintha a szarkóma említése különös elégtétellel töltené el -, igen, tüdőszarkómája - ismételte a hangzatos szót, kandúr módra hunyorogva -, és ezzel befellegzett az irányításának! Senkinek a sorsa nem érdekli többé, csakis a sajátja. Családja hazudozni kezd. Ön rosszat sejtve egyik tudós orvostól a másikhoz szalad, majd kuruzslókat keres fel, a végén tán jósnőket is. Mind a három egyformán céltalan, amint ön is tudja. Hamarosan elérkezik a tragikus vég: az, aki nemrég még azt hitte, hogy irányít, mozdulatlan fekszik egy faládában, s a hátramaradók, belátván, hogy hasznát többé nem vehetik, elégetik a kemencében.” ….

„…az ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelen-váratlan halandó, ez a bökkenő. Általában senki sem mondhatja meg, hogy mit csinál ma este.”

Ez a regény elejéről való. De hogy életben maradjon legalább a remény, idézzünk a végéről is.

„Mester, maga javíthatatlan romantikus, nem szeretne barátnőjével virágzó cseresznyefák alatt sétálgatni, esténként pedig Schubertet hallgatni? Nem esnék jól gyertyafénynél, lúdtollal írnia új műveit? Nem akarna, mint Faust, lombikok fölé görnyedni abban a reményben, hogy sikerül új homunculust létrehoznia? Oda menjen, oda, oda! Ott már várja a háza, öreg szolgája, már égnek a gyertyák, s nemsokára kialszanak, mert jő a hajnal. Ezen az úton induljon el, Mester, csakis ezen! Éljen boldogul, mennem kell, itt az időm!” …

„Hallgasd a csendet - szólt Margarita, és a föveny surrogott meztelen talpa alatt. - Hallgasd és élvezd, ami életedben sosem adatott meg neked: a csendet. Nézd, ott van előttünk örök hajlékod, amelyet jutalmul kaptál.”

Talán mondanom sem kell, hogy a súlyosan megbetegedő „irányító” maga az ember által létrehozott tárgy, mely halandó, sőt, hirtelen-váratlan halandó. A restaurátor az orvos – némelykor sajnos kuruzsló és jósnő csupán – méghozzá olyan orvos, aki ma már rengeteg, hajdan halálos betegség ellen képes érdemleges gyógyító tevékenységre. Általában a félig pusztult tárgyat is képesek vagyunk „új életre virrasztani”. Az „örök hajlék” pedig a múzeum, legalábbis talán van remény arra, hogy visszataláljon bő évszázados sikeres útjára, melyet ma sok veszély fenyeget. S a pénztelenség csak egy ezek közül. Esetleg eljöhet az az idő is, amikor nem a kegyencekre hull minden monetáris grácia, s a pusztulás határán álló, vagy az egyről kettőre jutni nem tudó intézményekre is ráirányul azok figyelme, akiknek ez a dolga. Esetleg a fő, vagy egyetlen dolga.

Vannak szerencsés esetek, s ez történt itt Vácott, a jelen kiállítás alapjául szolgáló kriptafeltárásnál is, amikor a szükséges dolgok mintegy összeértek, egymásba kapcsolódtak. Sokan dolgoztunk együtt, s nem búsás anyagiakért; a lelkesedés hajtott bennünket. Mindenki hozzátette a magáét, az is túlteljesített, akinek ez rajzolt körébe esett, s az is, akinek szigorú értelemben e feltárás és az előkerült különleges leletanyag – festett, vagy textillel borított koporsók, viseletek, temetkezési kellékek mentése, helyrehozatala, bemutathatóvá tétele nem volt „hivatalból” kötelessége. Akadtak ilyenek Vác városában, Budapesten s másutt is.

Az összefogásra szükség is volt. Gyorsan és szakszerűen kellett cselekedni, a dolgokat elsőre kellett jól végezni, hiszen – bár korábban is történtek kriptafeltárások Magyarországon - ilyen nagy mennyiségű és sokféle tárgy még sehol nem került elő. Közülük is az évszázadokig nyugvó, majd feltárt, tehát új viszonyok közé kerülő textilviseletek jelentették a restaurálás legkényesebb feladatát.

Hibázás, nem megfelelő kezelés vagy klíma elég ahhoz, hogy e szép és feltámadásra váró szövetek a kezünk között, szemünk láttára hulljanak szét, jobb esetben csak karakterüket veszítsék. Itt azonban a feladatnak mindenki megfelelt, s ennek eredményeképpen a váratlanul előbukkant halottas leletek a kultúra egy különleges és igen fontos ágát képesek igényesen szemléltetni. Az összefogás vége tehát nagy nyereség lett, nemcsak a megmentett tárgyakra gondolunk itt, hanem az emberi és szakmai kapcsolatokra. A feltárás okán szerveződött restaurátortáborokra, egyetemi gyakorlatokra, az együttgondolkodásra, az önzetlen lelkesedésre, a szakmai vitákra. Az elmúlás közös osztályrészünk – ha ezt az anyagot igyekezettel és kegyelettel kezeljük, magunkat is megtiszteljük.

A helyreállított viseletek nemcsak a temetkezési szokásokba, hanem Vác egykori polgárainak mindennapi életébe is bepillantást engednek. Megtudhatjuk, hogy viselőik között – akiket a legtöbb esetben név szerint ismerünk – voltak jó és kevésbé jómódúak, magasak vagy alacsonyak, karcsúak vagy testesebbek. Egy-egy ránc elárulja, hogy a menyecskekorban kapott vállfűző bizony szűken feszült a negyvenes éveiben járó asszonyon, s lelepleződik, hogy a kislányruhát átalakították. De nemcsak a helyreállítható viseletek szolgálnak információkkal. Egy-egy töredékesen fennmaradt darabból rekonstruálható a szabásminta, megállapítható a szövet készítéstechnikája. S még nem szóltunk az éppen eszmélni kezdő, korán elment gyermek, a táncos lábú fiatalasszony vagy a középkorú egyházfi cipőjéről, amik a restaurátorok számára izgalmas feladatok mellett a kor lábbeli divatjáról adnak képet.

Valóban kamarakiállítás ez, nemcsak a korábban megnyílt Memento mori-é, hanem azé a páratlan leletanyagé, ami a 16 évvel ezelőtt feltárt kriptából került elő. Hiszen mind a tárgyak, mind a restaurátorok másfél évtizedes munkájának csak töredékét lehet itt bemutatni. Reméljük, örök hajlékot kapnak egyszer mindannyian - akár ebben az épületben - a múzeum gyűjteményében lévő más, talán kevésbé különös körülmények között megőrződött viseletekkel kiegészítve.

Kedves Emil és Mari, mindannyiunk nevében mondhatom, jó volt részt venni e példa nélküli munkában.

/umari/

Tetőtől talpig...

2011-03-04T10:03:00.001+01:00

TETŐTŐL TALPIG - 18. SZÁZADI VISELETEK ÉS RESTAURÁLÁSUK

KAPCSOLÓDÓ, GYEREKEKNEK KÉSZÜLŐ KIÁLLÍTÁS:

FOLT HÁTÁN FOLT...

A kiállítás a Fehérek temploma kriptájából előkerült viseleteket és a restaurálásuk folyamatát mutatja be, mintegy kiegészítve a Memento Mori című állandó kiállításunkat.
Ezt az anyagot, ebben a formában még soha nem láthatta a közönség, ráadásként pedig a látogatók egy kicsit bepillanthatnak a múzeumok kulisszái mögé, megismerkedhetnek a restaurálás folyamatával is.
A gyerekkiállítás - "Folt hátán folt" - alapgondolatát. alapötletét szintén a restaurálás adta, ugyanis amikor a tárgyak tisztításra kerültek, akkor derült ki, milyen sok az igényes anyagból készült, ámde foltozott öltözék. A foltokat olyan észrevehetetlenül helyezték el és olyan mesterien varrták, hogy a laikus szem számára szinte láthatatlanok maradtak.
A lábbeliket is hasonlóan foltozták, ám ezek a javítások már a foltozó vargák mesterremekei.
Erről, a 18. századi ember viseletekkel kapcsolatos értékrendjéről, a kézimunka hasznosságáról és az anyagok fontosságáról szól a gyerekkiállítás.
A múzeumpedagógiai műhely, mely minden látogató számára nyitott, a készítéstechnika kipróbálására is lehetőség nyújt, ki lehet majd próbálni a foltozást, stoppolást, lesz "kötött vendégkönyv", lesznek feladatlapok és gyakorolni lehet majd a szíjfonást is.
Rajzban kiegészíthető virágmotívumokból és a kiállítás-ihlette rajzokból alakul egy újabb tárlat, melyet majd egy adott időpontban a szakavatott zsűri értékelni fog és a legjobb alkotások díjat kapnak.
Időutazásra is meghívjuk hiteles viselet-rekonstrukciók segítségével a vállalkozó szellemű kislányokat, nagylányokat és anyukákat a 18. századi Vác főterére.

Aki fényképezőgéppel érkezik, megörökítheti a „nagy utazást”, hogy sokáig emlékezzen rá!

Kiállítás a főtéri kiállítóteremben

2011-02-24T22:26:00.000+01:00

Esküvő

2011-01-25T00:14:00.003+01:00

Kedves Kollégák és Múzeumbarátok!
Tisztelt Hölgyem/Uram!

A PMMI váci Tragor Ignác Múzeuma 2011-ben szeretné tovább folytatni „Múzeumi Mesedélután Sajtkukacz-cal” című, rendhagyó múzeumpedagógiai foglakozásait, mellyel elsősorban a kisebbeket (óvodások, kisiskolások) célozzuk meg. Az egyes alkalmakon - a tavalyi év foglalkozásaihoz hasonlóan- a gyerekek népmesékkel, az ezekhez kötődő izgalmas tárgyakkal, népszokásokkal és sok-sok muzsikával találkozhatnak. A foglalkozásokon közreműködik a Sajtkukacz együttes. Januári témánk az „esküvő”.

Múzeumi Mesedélután Sajtkukacz-cal

Januári alkalom:

2011. január 25. kedd, 17.30

A foglalkozások helyszíne: Múzeumpedagógiai foglalkoztató (2600 Vác, Március 15. tér 19. A Memento Mori Kiállítóhely mellett)

Belépő: 300 Ft/fő

Jelentkezés és további információ:

Kis Bernadett kulturális szervező, múzeumpedagógus

Tragor Ignác Múzeum, Vác, 2600 Zrínyi u. 41/a

27-500-750; 30/681-6395; kis.bernadett@pmmi.hu

Kiállításainkon és programjainkon továbbra is szeretettel várjuk Önöket!

Üdvözlettel:

Kis Bernadett

kulturális szervező, múzeumpedagógus

Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága

Tragor Ignác Múzeum

2600 Vác, Zrínyi u. 41/a

Tel.: 27/500-750

Fax: 27/500-758

e-mail: kis.bernadett@pmmi.hu

www.pmmi.hu

Egy látogató naplója - 2010. november 30.

2010-12-02T10:07:00.002+01:00

Mesedélután a Tragor Ignác Múzeumban

Nagy lelkesedéssel készültünk a kislányaimmal a keddi múzeumi mesedélutánra – ők ketten ugyanis már az előző foglalkozásra is eljutottak, akkor sajnos nélkülem, és onnan pozitív élményekkel jöttek haza, bejelentve, hogy következő alkalommal is mindenképp megyünk!

Egyedi műfaj-kombinációt találtak föl nekünk, kisgyerekeseknek a múzeumban: mese, ének és elmélet, de az elmélet is gyakorlati, élő és legfőképp: érdekes!

Van, akit akár egy múzeumban vagy tájházban, a maga csendességében is elvarázsol egy rokka vagy guzsaly – mégis sokkal könnyebb a varázslat, ha a rokka eljön egy meseterembe (azaz „fonóba”), ahol segítségül hívja Csipkerózsikát!

És a rokkához is, orsóhoz is hozzá lehet nyúlni, persze csak kesztyűs kézzel, de annál izgalmasabb!

Nem is szenderült álomba tegnap egyetlen múzeumrajongó-palánta sem: az a terem olyan nagy nyüzsgést talán még sosem látott!

Az interaktív foglalkozás mesterpéldája: mesét nem csak hallgatni, de mondani is lehetett – de akadt olyan kislány is, aki a Sajtkukacz együttes „vendégelőadójaként” is kipróbálta képességeit. A dínom-dánomból pedig szintén nem csak Csipkerózsika násznépe részesült – mindenféle földi jókkal minket is elláttak: volt pattogatott kukorica (hozzá illő népdallal), sütőtök és alma (a kukorica-törmelékekkel pedig egészen „behavaztuk” a termet, szinte már a Mikulásnak előkészítve a terepet…)

Az előző foglalkozást a múzeumpedagógus vezette, Kis Bernadett – a tegnapit a restaurátor, Újvári Mária. Ezáltal még színesebb az egyébként is izgalmasan összetett foglalkozás.

Ilyen klassz egy múzeum? Aki nem hiszi, járjon utána december 14-én!

/Vinczeffy Ágota/

Múzeumi mesedélutánok

2010-11-24T23:55:00.002+01:00

„Önmagunkat becsüljük meg azzal, ha nem feledkezünk meg elődeinkről, akiktől nemcsak az életünket, de tudásunkat, kultúránkat, erkölcsünket kaptuk. Olyan örökséget, melynek ismeretében emberibben, tartalmasabban tudunk élni.”

(Gazda József: Mindenek mestere)

héhők

A múlt ismeretében gyökerezik a jövő, hagyományok nélkül az ember élete a semmiben lóg csupán, kellenek a kapaszkodók, főleg gyermekeinknek.

A hagyományok gyökerek. A hagyomány olyan ismeretanyag, amit elődeink felhalmoztak és tovább örökítettek. A kialakult viselkedésformák, az erkölcs és életbölcsesség, melyhez minden nemzedék hozzátette a maga tapasztalásait.

Alapvető feladatunk, hogy ezt a tudást megőrizzük és törekednünk kell arra, hogy a hagyomány beépüljön a gyermekeink, unokáink életébe.

A Tragor Ignác Múzeum munkatársai ezt a célt tűzték maguk elé.

A gyerekek számára szórakoztató formában, múzeumi mesedélutánok keretében kapcsolják össze a tárgyi kultúra relikviáit a népi kultúra egyéb területeivel.

Múzeumi műtárgyakat, elmúlt korok eszközeit ismerhetik meg egészen közelről a gyerekek, kézbe is vehetik, persze „kesztyűs kézzel” kell bánni velük, de ez a tapasztalás mégis egészen más, mint amikor a múzeumi vitrin üvegén keresztül lehet csak szemügyre venni őket.

Manapság már a mesék tárgyai ezek, valaha a mindennapi élet eszközei voltak, melyeket most már csak a múzeumok őriznek.

motolla

A mesék varázslatok. Nem csupán a történetek repítenek egy ismeretlen világba, de a meséket hallgatva a gyerekek megízlelik az anyanyelv szépségét, játékosságát, zeneiségét is. A zene egyébként is állandó szereplője a rendezvényeknek, hisz a Sajtkukacz együttes az éppen aktuális mese témájához illő dalokkal színesíti a programot.

November 30-án, kedden is lesz mesedélután a Görög udvarban (Vác, Március 15. tér 19.), a múzeumpedagógiai-közösségi teremben. Ezen az estén - a szervezői szándék szerint – a fonóházak hangulata tér vissza.

Régen, a hosszú, téli estéken a lányok, asszonyok egyetlen szórakozása a fonóházba járás volt. Vitték magukkal a rokkát vagy a guzsalyt s a fonni valót. Közösen dolgoztak, így jobban haladt a munka, vidáman telt az idő. A lányos fonóba eljártak a legények is. Fonás közben lehetett beszélgetni, énekelni, tréfálkozni, no és a mese fonalát is gombolyítani.

rokka

Ezen a délutánon a mesét a gyerekek is folytathatják, érdemes készülni rá, mert aki jó mesét mond, az ajándékot kap!

A mesedélután fél hatkor kezdődik, érdemes előre jelentkezni, mert a terem befogadó képessége véges és az érdeklődés nagy.

orsók

Jelentkezni Kis Bernadett múzeumpedagógusnál lehet. (Tragor Ignác Múzeum, Vác, 2600 Zrínyi u. 41/a, 27-500-750; 30/681-6395; kis.bernadett@pmmi.hu)

/umari/

Szegény ember szőlője

2010-10-27T15:55:00.004+02:00

"Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele..." - énekelték lelkesen a Sajtkukacz zenekarral tegnap délután kicsik és nagyok a főtéri kiállítóhelyen, a Tragor Ignác Múzeum második mesedélutánján.
A zsúfolásig telt terem és a jó hangulat bizakodásra ad okot. Sikerült valami vonzót, újat kínálni a gyerekeknek, amivel máshol nem találkozhatnak, csak itt, a múzeumban.
A magyar népmesék egy, a gyerekek számára ismeretlen világot jelenítenek meg. Olyan életkörülmények, foglalkozások, eszközök szerepelnek bennük, amely a mai kisgyerekek - de talán már a szüleik számára is ismeretlenek. Ezért van az, hogy az iskolai tanulmányok során hosszas magyarázatba kell bocsátkozni a pedagógusoknak, ha például a Toldi vagy a János vitéz történéseit meg akarják értetni a nebulókkal.

A Tragor Ignác Múzeum mesedélutánjain egy-egy meséhez illusztrációként az abban szereplő, ahhoz kapcsolható tárgyak is előkerülnek a múzeum raktáraiból.
Akik folyamatosan részt vesznek majd a mesedélutánokon, sorban megismerkedhetnek a sütés-főzés, állatok körüli és mezei munkák, a szövés-fonás eszközeivel, cipész, csizmadia és asztalos szerszámokkal, valamint a világítóeszközökkel.
A tegnap délutáni mesemondó Kis Bernadett múzeumpedagógus volt, aki lelkesen, nagy átéléssel mondta el a gyerekeknek a "Szegény ember szőlője" című mesét.
A mese után a hagyományos szőlőművelés eszközeivel ismerkedtek meg a résztvevők. Végignézve a szülők arcán, számukra is ismeretlen volt például a szénkénegező pumpa és a kacor, viszont a kicsi hordócskát azért a gyerekek is felismerték!
Aztán a Sajtkukacz együttes (Gál Hedda, Molnár György) megzenésített verseket és népdalokat énekelt-zenélt a gyerekeknek. Az együtt zenélés, együtt éneklés mindenki számára öröm, a zene magával ragad és elvarázsol, így történt ez tegnap este is. Szép este volt, reméljük a következő is ilyen lesz.

Legközelebb november 30-án várjuk újra a kis múzeumlátogatókat a múzeumi mesedélutánra.

/umari/

Egy múzeumlátogató naplója - Kirándulás Nagybörzsönybe a Tragor Ignác Múzeummal

2010-10-24T19:08:00.004+02:00

2010. október 16. szombat

Négy kirándulást hirdetett meg a múzeum idén ősszel, melyek közül, különböző
gyakorlati okokból, csak a negyedik, utolsó alkalommal sikerült részt vennünk, bár a
korábbi invitálások (Verőcére, Szentendrére, Zebegénybe) szintén hívogatóak voltak. A
kisiskolás kislányommal jelentkeztünk a kirándulásra – Nagybörzsönyben nem jártunk még, ráadásul régészeti vezetést kínált a program! Más szempontból is új élményre készültünk: soha nem voltunk még múzeumi csoporttal kirándulni – kik jönnek vajon el egy ilyen kirándulásra?
A vonaton fokozatosan kialakuló csoport összetétele pozitív meglepetés volt számomra: a legkülönbözőbb életkorú-stílusú emberekről derült ki, hogy úti célunk ugyanaz: mindnyájunkat Nagybörzsöny régészeti kincsei vonzanak! A szervezők – közöttük elsőként a kulturális szervező-múzeumpedagógus Kis Bernadett – egy Egerből idecsöppent útitárs nénivel is büszkélkedhettek: ő volt talán a leglelkesebb!

Nagybörzsönyben Batizi Zoltán régész kalauzolt minket lendületesen előadott, magával ragadó szakértelmével és tudásával, amely – ahogy a kislányomon láttam – a gyerekek szintjén is visszhangra talált. Láttuk a vízimalmot, kívül-belül, működés közben – mesevilág, a „ Bányászgazda háza” tájházat (amit mi nemrég látott Fertő-tó környéki, illetve hollókői tájházakkal is össze tudtunk hasonlítani – érdemes ezeket mindenhol végigjárni), a Bányásztemplomot pici orgonájával, kékcsempés kályhájával és más gyöngyszemekkel, és a gyönyörű fekvésű Szent István templomot, amelynek környékén egyszerűen üldögélni is érdemes, a világról elfeledkezve. Úgy láttam, nemigen éltek csoportunk tagjai azzal a felkínált lehetőséggel, hogy a csoportot elhagyva külön utakon járjanak – ez szintén a program színvonalát dicséri. A szellemiek befogadását megkönnyítő, volt ebédszünetünk is egy lepénysütödében, ahol, Magyarországon
egyelőre ritkaságszámba menően, választhattunk húsmentes ételt is. A két templom közötti gyalogúton pedig egy kóbor kutyus megmentésével varázsolta el egy fiatal útitársunk a gyerekeket.
A kirándulás számunkra kerek egész volt – köszönjük! Hasonló foglalkozásokat mindenkinek ajánlunk, aki értelmes kikapcsolódásra vágyik hétvégéje egyik napján.
V. Á.

Cikkajánló

2010-10-04T15:27:00.000+02:00

Nem tudom, kedves olvasóink ismerik-e a Consultation Magazint, bevallom, én most találkoztam vele először!
Amennyire meg tudom ítélni, ez egy online munkaerő-piaci portál, mely színesen, sokrétűen kívánja tájékoztatni olvasóit a világ dolgairól. Rovatai ígéretesek, különösen a kultúra-rovat nyerte meg a tetszésemet, abban is egy színes kis kedvcsináló, amely Vác kulturális és kulináris nevezetességeit ajánlja a nagyérdeműnek.
Az írást kollégánk, Forró Katalin "követte el", jó hírét keltve a városnak, a város nevezetes gasztronómiai élménycentrumainak, no és nem utolsó sorban a Tragor Ignác Múzeum kiállításainak.

Aki el szeretné olvasni az írást, itt megteheti: http://www.consultationmagazin.hu/index.php?menu=cikk&id=761

/umari/

Tetőtől talpig

2010-09-29T00:35:00.007+02:00

A Tragor Ignác Múzeum következő időszaki kiállítása

   Nem jó idők járnak a magyar múzeumokra mostanában (sem), nehéz dolog gúzsba kötve táncolni! (Milyen szép kifejezése az emberi tehetetlenségnek! A Magyar nyelv értelmező szótára szerint a gúzs „párolással hajlékonnyá tett, szívós ágból, illetve szalmából vagy kenderből, ritkábban bőrből csavart kötél”. „Gúzsba kötni” átvitt értelemben azt is jelenti, hogy mozgási, cselekvési szabadságától, fejlődési lehetőségeitől megfosztani, szellemi képességei kifejtésében akadályozni valakit.)
   Kiállítást rendezni anyagi források nélkül szinte lehetetlen, de meg kell próbálni, mert a múzeumi ember már csak olyan, hogy ha álmodik, akkor kiállításról álmodik általában.
   A restaurálás nagy felelősség és igen költséges műfaj, ezért a múzeumok a legértékesebb tárgyaikat saját forrásból nem is tudnák megmenteni.

18. századi női papucs restaurálás közben

Pályázatokon nyert pénzeszközök segítségével - elsősorban az NKA Múzeumi Szakmai Kollégiumához benyújtott pályázatokkal - sikerült a váci 18. századi viseletek újabb darabjait is restauráltatni.

Lábbeli restaurálás előtti fotózása (Restaurátor: Bakayné Perjés Judi

Múzeumi berkekben úgy tartják, hogy a restaurátorok a legtalálékonyabb emberek, ők azok, akik minden anyagot, technikát megvizsgálnak, kipróbálnak, hogy a műtárgyat az utókor számára megmentsék. Különböző tárgyak esetében tehát különböző döntés születik arról, hogyan mentsék meg és tegyék felismerhetővé őket a mai látogatók számára.
A nagy hozzáértéssel, országosan ismert szakrestaurátorok által restaurált 18. századi, a Fehérek temploma kriptájából előkerült viseleteket, valamint a restaurálás folyamatát kívánja bemutatni múzeumunk október végén, főtéri kiállítóhelyünkön. Ezeket a ruhákat, cipőket már a szakemberek konzerválták, a közönség számára bemutathatóvá varázsolták. A textíliák és bőrök lebomlása ugyanis egy komplex folyamat, melyet a tárgy és környezete között lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai tényezők kölcsönhatása határoz meg. Hogyan vehetjük fel a harcot ezekkel a folyamatokkal? Miként őrizhetjük meg például a kriptából előkerült öltözékek szépségét?
A tárlat keretében a restaurátori műhelymunkába pillanthatnak majd be a látogatók. A kiállítással az a célunk, hogy megmutassuk az elmúlt években restaurált jeles tárgyakon keresztül, milyen kincsek rejtőznek a város múzeumának raktáraiban.

/umari/

Válogatás a Tragor Ignác által (vélhetőleg) kedvelt antik aforizmák közül - örök tanulságul

2010-09-23T20:44:00.003+02:00

Sok véka sót kell együtt megenni ahhoz, hogy a barátság betöltse hivatását. (Cicero)

Szükségben mutatkozik meg az igaz barát. (Petronius)

Oda kell figyelnünk ellenségeinkre, mert ők az elsők, akik felfedezik hibáinkat. (Antiszthenész)

Az ostoba elsőnek mond véleményt. (Cicero)

Rövid az igazság szava, a hazugság beszéde hosszú. (Caeciius)

Ahol okosság kell, ott erőszak mit sem ér. (Hérodotosz)

Bármit akarsz mondani, mielőtt másnak mondanád, előbb mondd magadnak. (Seneca)

Mindenki bölcsebb, ha mások baját kell megítélni, mintha a saját ügyét. (Euripidész)

Sokat, vagy jól beszélni, két külön dolog. (Szophoklész)

Szószátyár ember ellen ne akarj küzdeni szóval. Mindnyájunk adománya a szó, keveseké az okosság. (Cato)

Bizonyos tekintetben mindenki maga felelős a lelki alkata kialakulásáért. (Arisztotelész)

Szégyenletes dolog, ha nem tudjuk viszonozni a jó tetteket úgy, mint a rosszakat. (Szókratész)

Amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd soha mással. (Kung fu-ce)

Aki másokat ismer okos. Aki önmagát ismeri bölcs. Aki másokat legyőz erős, aki önmagát legyőzi hős. (Lao-ce)

Aki kapni akar, tanuljon meg adni. (Lao-ce)

Nem azt kell keresni, hogy ki mondta, hanem hogy igaz-e vagy sem. (Szókratész)

Az embert egyedül az idő mutatja meg, míg a hitványra első percben ráfigyelsz. (Szophoklész)

A vágy és a harag a legrosszabb tanácsadók. (Ovidius)

Jobb a keselyűk, mint a hízelgők közé kerülni, mert az előbbiek csupán a holtakat, az utóbbiak viszont az élőket falják fel. (Antiszhenész)

Óvakodjatok attól, aki távol lévő barátját ócsárolja. (Horatius)

Nincs olyan szerény boldogság, amely kikerülné a rosszindulat fogait. (Phaedrus)

A buta ember minden szóra magánkívül van. (Hérakleitosz)

Jobban kell emlékeznünk a jótettekre, mint a rosszakra; a kapott javakra jobban, mint az adottakra. (Arisztotelész)

A bölcsesség legfőbb tiszte és tanújele, hogy a szavak és a tettek összecsengenek. (Seneca)

Egy múzeumlátogató naplója - részletek

2010-09-23T09:20:00.000+02:00

2010. augusztus 1. vasárnap.

Családi nap a múzeumban. Megnéztük az állandó kiállítást és az időszaki régészeti kiállítást is - mindkettő tetszett, felkeltette mindannyiunk érdeklődését. A kisebb kislányom is odamerészkedett végül a múmiákhoz és a férjem is láthatóan élvezte az egészet. Az időszaki kiállítás ezen a héten látható még, úgy tudom - lehet, hogy elmegyünk újra a lányokkal, kedd vagy péntek délután, mielőtt bezár. (Egyébként a kislányaim szerettek volna befizetni az árvízkárok helyreállítását szolgáló kasszába, de nem fogadták el a pénzt a múzeumban, mondván, hogy az árvízkasszát már lezárták. Most akkor ezt a pénzt majd egy újabb múzeumi belépőre költjük...)

2010. szeptember 4.

A főtéren szervezett váci Lecsófesztivál, bevallom, teljesen elkerülte a figyelmemet - ráadásul épp a Hortobágyon túráztunk aznap, és már előző nap elmentünk Debrecenbe.

A Lecsófesztivál a neve alapján nem tűnt számomra érdekesnek - föl sem merült bennem, hogy a múzeum aktívan részt vesz benne! Csak most, ahogy olvastam a blogon a beszámolót és láttam a képeket, sajnálom nagyon, hogy nem voltunk ott, nem láttuk!

A múzeum kirakatában a következő héten megnéztem, elolvastam az igényesen összeállított török témájú ismertetőket, bár akkor még nem értettem az apropóját - a blogból derült fény minderre.

A beszámoló és a képek alapján nagyon tetszik ez a részvétel a fesztiválon, azt hiszem, valóban figyelemfelkeltő kezdeményezés, ez új asszociációkat ébreszt az emberek fejében a múzeummal kapcsolatban!

Jövőre mi is jövünk Lecsófesztiválra!

2010. szeptember 18.

A Kulturális Örökség Napja. Nagyon megörültem annak a hírlevélnek, amelyben régészeti témájú múzeumi foglalkozásra invitáltak. Verőcére is kimentünk volna szívesen, mondjuk nem biciklivel, de vonattal csatlakoztunk volna a csoporthoz, ha nem maradt volna el a kirándulás az időjárás miatt.

A múzeumba viszont elmentünk és erről szeretnék most részletesen írni, mert sok és sokféle benyomásom volt, amelyek talán hasznosak lehetnek. Azt nem tudom, hogy, aki a foglalkozást vezette, az a múzeumpedagógus-e, aki a rendezvényről a hírlevelet küldte, mert nem mutatkozott be és nem is volt névtáblája. Szerintem ez ilyen esetben, akár csak keresztnévvel is, hasznos lehet, mert megkönnyíti a kommunikációt.

Ami tetszett a foglalkozáson:

Alapvetően tetszettek a foglalkozás típusok: a kirakók, a viselet-összeállító játék (ez nagyon, jó volt, de lehetett volna több is ebből), a kvíz-kérdések és a kisebbek számára szánt színezők/festés is.

A kvíz kérdések konkrétan is különösen tetszettek (egy kivételével). Kedves és segítőkész volt a múzeumpedagógus hölgy, a kérdéseinkre válaszolt, körbejárt, mindenki munkáját érdeklődéssel figyelte, dicsérte.

Amit hiányoltam vagy furcsálltam:

Furcsa volt számomra, hogy mennyire dominánsan jelen volt Egyiptom az egész foglalkozás anyagában. A 8 kirakóból 6 egyiptomi témájú volt, két kakukktojás volt köztük, egy kelta és egy magyar vonatkozású kép. A tíz kvíz-kérdés között (megjegyzem, hogy a "kvíz" szó az angol változatában, "quiz"-ként szerepelt a lapon, ami csak abból a szempontból zavaró, hogy kisiskolásokról van szó, akik most tanulják a helyesírást és szerintem jó, ha helyesen látják leírva a szavakat az iskolán kívül is) - szóval a 10 kérdésből is egy Egyiptomról szólt.

A kérdés az volt, hogy mi az egyiptológia, amit szintén nem értettem, miért olyan fontos ez itt és most, amikor általánosságban van szó a régészetről. A múzeumpedagógus azzal vezette be a foglalkozást egyébként, a kirakókra utalva, hogy "a régészetről mindenkinek azonnal Egyiptom jut eszébe".

Hál' Istennek, az én gyerekeimnek például nem. Mi tavaly voltunk a Kis-Balaton Házban Zalaváron, ahol nem csak régészeti leleteket láttunk kiállítva, hanem épp ásatás is folyt és szóba is álltak velünk az ott dolgozók, aztán meg idén nyáron voltunk Polgáron, az Archeoparkban, majd legutóbb épp itt Vácon, a régészeti kiállításon, szóval ezek a közelebbi dolgok jutnak az én lányaim eszébe és csak tegnap hallották, hogy kapásból Egyiptom kellene, hogy eszükbe jusson!

Ezt a hozzáállást én azért látom problémának, mert azzal, hogy Egyiptomhoz, azaz egy távoli országhoz kapcsolják a régészetet, eltávolítják, absztrahálják a témát, aminek épp az ellenkezőjére lenne szükség: Magyarországon van régészet, élő régészeti munka folyik, vannak értékes leletek, stb.

Eközben tőlünk pár méterre ott volt a régészeti kiállítás Pest megyéről, nem Egyiptomról. Miért ne lehetett volna egy pár kirakót csináltatni az ottani lelet-fotók vagy hasonló Magyarországon talált tárgyak alapján, és azt mondani, hogy "Nézzétek, ha ezt kirakjátok, egy olyan tárgy jelenik meg, amit itt találtak a régészek, épp most meg is lehet nézni!".

Megkérdeztem egyébként, hogy most, a foglalkozás alkalmával meg lehet-e nézni az időszaki kiállítást, kiderült, hogy igen, külön belépőjegyért.

Én viszont nem azt kérdeztem, hogy 500 Ft-ért-e vagy ingyen, hanem arról érdeklődtem, hogy ha már itt van néhány gyerek, miért ne lehetne együtt megnézni a kiállítást egy kis vezetéssel - nem egy borzasztó részletesre, hanem egy 10 perces együtt-átsétálásra gondoltam.

Kiderült aztán az is, hogy két évvel ezelőtt volt itt egy egyiptomi kiállítás, arról maradtak vissza az egyiptomi tárgyú kirakók. Úgy tudom, egészen olcsón lehet kirakót csináltatni egyébként, egyszerűbb lett volna legalább együtt használni a két típust, a magyart és az egyiptomit.

Problémásnak láttam azt is, hogy a gyerekek értelmi képességét nem sikerült igazán felmérni a foglalkozásra készülve. A 4,5 éves kislányomnak jó volt, hogy lehetett festeni és színezni is, de azt nem gondoltam, hogy a második osztályos kislányomnak, aki egyelőre régésznek készül, szintén ovis szintű őszi leveleket kellene színeznie egy régészeti foglalkozás alkalmával.

A felkínált mondókaolvasás helyett viszont kitöltötte a kislányom azt a kvízt, amit a múzeumpedagógus nekem szánt, meg is ijesztett vele, hogy ezek szerint nehéz lesz. Hát kiderült, hogy a 7,5 éves kislányom, aki nem zseni, de okos, nyitott és érdeklődő, egy kérdés kivételével tudta a válaszokat. (Amit elrontott, arra én is rosszul válaszoltam volna...)

Megkérdeztem azt is, hogy lesznek-e esetleg még gyerekeknek szóló régészeti foglalkozások, szakkör vagy tábor a múzeumban. Azt a választ kaptam, hogy tábor szokott lenni, de csak 5. osztálytól, szakkör idén nem lesz, lesznek viszont családi napok, ill. minden hónapban egy szerda délután mesés múzeumi délutánt szerveznek, amelyre egy együttest fognak meghívni zenélni.

Ez utóbbi szerintem megint csak az ovisoknak való, azok számára, akiket a múzeum és a régészet vonzana, a mesedélután érdektelen. Tehát igazából egy korosztály, az általános iskolás alsó tagozat, teljesen kimarad a célcsoportokból, mert vagy ovis-programot, vagy csak felsősöknek címzett szakprogramot kínál a múzeum.

Holott épp a 7-10 évesek a leginkább nyitottak, fogékonyak, még jó irányba terelhetők! Egész iskolás osztályok számára ugyan tartanak bemutató foglalkozásokat alsó tagozatosok számára is, ha az iskolák kérik. Sajnos, eddig azt tapasztaltam, hogy az iskola túl sok mindent nem akar. Az egyének, én, mi, múzeumkedvelő szülők sokkal többet szeretnénk a gyerekeink számára.

Az is tény viszont, hogy a lányaimnak mindezek ellenére, így is tetszett ez a múzeumi foglalkozás.

Vinczeffy Ágota (Vác)

Közös sors?

2010-09-22T13:49:00.005+02:00

Argenti Döme

A Kulturális Örökség Napjai keretében, a múzeum főtéri kiállítótermében szeptember 18-án és 19-én két különleges váci polgárról hallhattak előadást az érdeklődők.

Egyikük, Argenti Döme, tudós ember, orvos volt, Reitter István pedig céhes kézművesből lett Európa-hírű kocsigyáros. Mindkettejük hírneve ismertté tette szülővárosukat, Vácot is.

Bár iskolázottságukban, habitusukban erősen különböztek egymástól, sorsuk mégis hasonlóvá tette őket. Mindkettőjük ősei messze földről érkeztek Vácra, hogy tudásukkal, ügyességükkel ezt a várost gazdagítsák.

Argenti ősei görög kereskedők voltak, akik példásan gyakorolták ortodox vallásukat.

A Reitterek a Rajna mellől érkeztek, szintén a 18. században. Generációkon át öröklődött a kerékgyártó mesterség a családban.

Argenti a váci piaristáknál tanult, majd a pesti egyetem orvoskarán szerzett diplomát.

Reitter István apja műhelyében inaskodott, majd a felszabadított legény a kötelező vándorlást Bécsben kezdte.

Argentit Hahnemann könyve késztette arra, hogy a homeopátiával foglalkozzon. Nemcsak gyakorolta, de előbb cikkeivel, majd könyveivel is népszerűsítette ezt a gyógymódot. Könyvei a korszak „bestsellerei”-vé váltak.

Argenti Döme már megbecsült orvos volt, mikor Reitter Istvánnak meghalt az édesapja, és haza kellett térnie Bécsből. Letette a mestervizsgát, majd az Iparrendtartás új rendelkezését kihasználva, az édesapjáról rá maradt műhelyt kibővítette, más foglalkozású kézműveseket is alkalmazva megkezdte a lóvontatású kocsik gyártását. A csendes kézműves zsenialitása hamar megmutatkozott. Nemcsak újításai révén váltak népszerűvé a Reitter kocsik, de üzletpolitikája révén felvirágzott a termelés is.

Reitter István

Argentit betegei hívták a fővárosba és külföldre is, de ő nem hagyta itt szülővárosát, mint ahogyan Reitter István is csak „fiók üzletet” nyitott a Népszínház utcában, de a gyár és a raktárak Vácott maradtak.

Argenti naponta járt be dolgozni a fővárosba, a Jármay-féle Arany Oroszlán patikába, vagy betegeihez utazott, ha azok nem jöhettek hozzá.

Reitter sem szívesen mozdult ki Vácról, csak akkor, ha egy-egy hazai vagy nemzetközi vásáron mutatkoztak be a kocsijai, illetve ha az új technológiák tanulmányozására utazott külföldre.

Argentinek híres betegei és jóakarói voltak. Páciensei közé tartozott, a teljesség igénye nélkül: József főherceg, Vay Sándor költő, író, hírlapíró, Tompa Mihály költő, Madách Imre drámaíró, Vörösmarty Mihály költő, gróf Károlyi István fóti földbirtokos, Scitovszky János bíboros, esztergomi érsek, Beniczkyné Bajza Lenke írónő és Ferenczy Ida, Erzsébet királyné társalkodónője. A ’70-es években Bismarckot, a porosz kancellárt is gyógyította Berlinben. Hogy Deák Ferenc is a betege lett volna, nem tudni biztosan. Lelkes váci történetírók – mint például Karcsu Antal Arzén – ezt azért feltételezték, mert Deák Ferenc elárverezett hagyatékában megtalálható volt Argenti könyve és egy hasonszenvi kézi gyógyszertár is. Argenti a hagyatéknak ezt a részét – a gyógytárat – megvásárolta, azt azonban, hogy paciense volt-e Deák Ferenc, nem volt hajlandó tisztázni. Könyvei és gazdag pacientúrája anyagi jóléthez juttatta, így azt is megengedhette magának, hogy az igazán rászoruló szegényektől nem fogadott el fizetséget.

Mindketten közéleti tevékenységet is folytattak. Argenti Döme az 1865-ben megalakult Magyar Hasonszenvi Orvosegylet alelnöki tisztét töltötte be. Szerepe volt abban, hogy megnyílt Magyarországon az első Hasonszenvi Kóroda és az egyetemen a Hasonszenvi tanszék.

Reitter István városi képviselő volt, tagja Vácott a Róm. Kath. Iskolaszéknek s 1887-ben az iskolaszék múzeumi ügyekkel foglalkozó bizottságának tagjává is megválasztották. Munkásságukkal a kor legmagasabb kitüntetését is kiérdemelték.

Argenti Döme 1886-ban, Reitter István 1896-ban kapta meg a Ferenc József rend lovagkeresztjét. Argenti a „Vác díszpolgára” címet is megkapta 1887-ben. Igaz, csak azután, hogy az uralkodó kitüntetését követően, egy újságcikkben felrótták a városvezetésnek, nem méltatja kellőképpen azokat, akik hírnevet szereztek a városnak. Reitter Istvánt váratlanul érte a halál, így az ő esetében ezt a hiányosságot a város már nem tudta pótolni.

Argenti Döme 1893-ban, Reitter István 1896-ban halt meg. Mindkettőt a Középvárosi temetőben temették el. A temetőt 2005-ben felszámolták, földi maradványaik, síremlékük helye azóta ismeretlen.

/forkat/

Lecsó és múzeum

2010-09-10T14:54:00.019+02:00

Talán bizarrul hangzik, hogy egy múzeum benevez a város lecsófesztiváljára, de ha mindezt azért teszi, hogy a közönség érdeklődését felkeltse a múzeum és a történelmi korok iránt, akkor talán bocsánatos bűn, ugye kedves olvasóink?
A Tragor Ignác Múzeum főzőcsapata immár második alkalommal vett részt a Váci Lecsófesztiválon és a siker nem maradt el múlt évben sem és az idén sem. Az előző fesztiválon a legszebb terítés díját érdemelte ki csapatunk, most pedig a zsűri különdíját nyertük el.

A múzeum az múzeum, még ha lecsóról van is szó!

A múltidézésnek több formája létezik, mi most a populárisabbat választottuk. Megidéztünk egy történelmi kort és helyszínt: a török-kori Vácot, tárgyakat, viseleteket, egyszervolt embereket és mindehhez a gasztronómia szolgált apropóul. Vállalkozó szellemű kollégáink segítettek bennünket ebben. Hostyinszki Attila restaurátor személyében Kászon bég, az utolsó váci bég "reinkarnációja" jelent meg és készíttette el gyaur szakácsával (civilben Lenge Sándor karbantartó) az ő kedvenc lecsóját, mely természetesen ürühússal és törökparadicsommal készült. A lecsót az ő pompázatos sátrában szolgálta fel első számú háremhölgye, Nemessányi-Muzsik Gabriella. Egy bég asztala nem nélkülözheti az édességet sem, ezért némi baklavát és egyéb édes-mézes finomságokat is tálalt, és a gyümölcsök sem hiányozhattak az ételsorból.
A lecsóhoz igazi török lepényt sütött Ritz Ferenc váci pékmester, akinek bőséges ajándékából a közönségnek is jutott, ami nagyon praktikusnak bizonyult, mert így nem kellett a lecsókóstoláshoz tányér.

A bég igazán elégedett lehetett, mert szórakoztatásáról szép hangú gyaur muzsikusok is gondoskodtak (Aphonia együttes) - már amikor nem nyomta el éneküket a színpadi zörej.

A zsűri kénytelen volt leereszkedni a bég asztalához, de mielőtt kóstolni kezdtek volna, még megmárthatták ujjaikat a rózsaszirmokkal illatosított vízben.

A kirakatban ezen alkalomból bemutattunk néhányat a múzeum török emlékeiből, az érdeklődők még egész héten láthatják e tárgyakat. Így többek közt láthatók a város és a vár területén előkerült török tálak, kancsók, egy szép, 19. századi hímzett papucs és egy nemrégiben a múzeumnak ajándékozott török hímzés-töredék. A kultúrtörténeti vonatkozású tablók, képek is megtekinthetők még a héten a főtéri kiállítóhely kirakatában.

Igazi kellemes meglepetés volt, hogy meghívásunkra a török követség kultúrattaséja is meglátogatott bennünket családjával együtt. A nem túl barátságos idő ellenére kellemes órákat töltöttek Vácott, megismerkedtek a város nevezetességeivel, a Tragor Ignác Múzeum kiállításaival és természetesen megkóstolták Kászim bég lecsóját. Elismerő szavaikkal megerősítették szakácsunk önbizalmát, mert ha még a született törököknek is ízlik a "mű", akkor talán Allah és a szakács dicsőségére is válik!

KÁSZIM BÉG KEDVENCE - lecsó birkahússal és törökparadicsommal

Recept 4 személyre

Hozzávalók: fél dl olívaolaj, 5-6 gerezd fokhagyma, (hagyományos lecsót kedvelők számára 2 nagy fej vöröshagyma is), 1 kg paprika, 4 db nagyobb paradicsom, 1 nagyobb törökparadicsom (padlizsán), a fűszerezéshez ízlés szerint só, oregano, 1 kg birkahús a pörkölthöz.

Elkészítés: A birkahúsból előre elkészítjük a pörköltet. A lecsóhoz az olajon megfuttatjuk a fokhagymát, (aki hagyományosan szereti, a felszeletelt vöröshagymát is lepiríthatja), rátesszük a felszeletelt paprikát és a meghámozott paradicsomot. A padlizsánt fa, vagy műanyag késsel felkarikázzuk, besózzuk, 10-15 percet állni hagyjuk, majd lecsöpögtetjük. Grillrácson vagy serpenyőben mindkét oldalát átsütjük. Mielőtt a lecsó teljesen elkészül, hozzáadjuk a padlizsánt, az apróra vágott oreganót és belekeverjük az előre elkészített birkapörköltet, majd összeforraljuk. Lepényt kínálunk hozzá.

Aki mégsem kóstolhatta, az feltétlenül készítse el magának és vendégeinek, mert valóban igen finom!

/umari/

Világhír, újra!

2010-08-26T23:36:00.004+02:00

A bolygónk túlfelén is olvassák már a Tragor Ignác Múzeum blogját, ez a mai jó hír. Lám-lám, érdemes csinálni ezt a műfajt, mindenki Vácra figyel, egy kisvárosi múzeum alig pár hete létező blogját már mindenütt (Kaliforniában legalábbis biztosan) olvassák és figyelnek is rá!

Történt ugyanis, hogy ez év július 7-én ezen a blogon egy kis szösszenetben (http://tragorignacmuzeum.blogspot.com/2010/07/vaci-mumiak-vilagban.html) többek között azt is szóvá tettem, hogy egy kaliforniai kiállítás honlapján, a nyitó szpotban sajátos környezetben látható egy ismeretlen eredetű, oda nem illő feszület a néhai Orlovits Mihály (1806. április 16-án hunyt el) frissen varrott sujtásos pantallóban díszelgő múmiájának a kezében. Azon elmélkedtem, hogy honnan származhat az a restaurálatlan, akár a 18. sz. közepére is datálható feszület, amit a múmián CT-vizsgálatot végző (imitáló) szakemberek időnként kivesznek a holttest kezéből. Mivel nem a Fehérek temploma kriptájából való a tárgy, még arra is bátorkodtam utalni, hogy esetleg a váci Középvárosi temető szakszerűtlen felszámolásakor kerülhetett múzeum közeli kezekbe, s onnan néhai Orlovits polgártársunkhoz. Ezt én nem tudhatom, de talán ez lehetett az oka, hogy a Kaliforniából is Vácra figyelő szemek tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a kiállítás nyitólapjáról leveszik ezt a tanulságos filmecskét, helyette egy elég snassz szöveges banner maradt csupán.

Ha valaki lekésett volna az általam meghivatkozott eredeti kis filmrészlet megtekintéséről, innen pótolhatja: http://www.youtube.com/watch?v=BqfVGmUBteA&NR=1 . Ráadásul ez a verzió részletesebb és jobb minőségű, mint a kiállítási honlapra beillesztett korábbi változat. Remélem, biztonsági okokból és lokálpatrióta érzelmektől fűtve többen le is töltik, hogy városunk és múzeumunk világhírét megörökítsék! Nem zárom ki ugyanis, hogy a blogunkat rendszeresen olvasó kaliforniai rendszergazdák alaposan kitakarítják a Youtube szervereit is.

Ráduly Emil
2010.08.26.

barokk viseletek?

2010-07-27T14:31:00.005+02:00

Idén is sok résztvevője volt a barokk jelmezversenynek. Jöttek kicsik, még kisebbek, fiatalok, idősebbek, egyedül, párosan, baráti társaságként, sőt egy kedves család apraja-nagyja is beöltözött a Vigalom tiszteletére.
A jelmezek egy része házilag készült, akadtak azonban olyan versenyzők, akik profi varrónők segítségét is igénybe vették. A profizmus és a korhűség azonban nem minden esetben fedte egymást. Úgy tűnt, hogy a versenyzők egy része nem volt tisztában azzal, milyen is a barokk viselet. Persze akadtak, akik elővették a képzőművészeti albumokat, és a korabeli nyugat-európai sikk szerint öltözött hölgyek viseletét másolták le ügyelve a legkisebb kiegészítőre is. Igen ám, de nem mindenki öltözött akkor sem drága kelmébe, a piacra nem tollas kalapban mentek a váciak sem. Mária Terézia fogadására ünneplőbe öltözött elődeink viseletéről vannak az írásos forrásokon túl tárgyi forrásaink is. A Fehérek temploma alatti kripta feltárásakor előkerült viseletanyag segítségével rekonstruálhatjuk a korabeli váci polgárok öltözködését, a divatot. Szívesen láttunk volna hasonlókat a versenyen annál is inkább, mert felajánlottuk a segítségünket az indulóknak. Örültünk, hogy akadtak olyanok, akik felkerestek minket, hiszen ők megismerhették a gyűjtemény olyan darabjait is, amelyek még nem szerepeltek kiállításon. Szakmai segítséget kaptak a jelmez elkészítéséhez.
Örültünk volna, ha a város is él a lehetőséggel, így nem fordulhatott volna elő, hogy a "váci barokk ruha" száz évvel korábbi főúri viseletre sikeredjen. Sajnos a profi kivetelezés nem járt együtt a korhűséggel, de ez nem a készítő hibája. Reméljük, hogy sikerül a következő Vigalomra kijavítani a hibát.

forkat

barokk jelmezverseny

2010-07-22T14:34:00.005+02:00

Barokk jelmezversenyt rendez a Madách Imre Művelődési Központ a XVIII. Váci Világi Vigalom alkalmából.
A verseny kezdete:2010. május 27., csütörtök 9.00
Befejezése: 2010. július 24., szombat
Helyszín:
Madách Imre Művelődési Központ Vác

A jelmezek elkészítésében szakmai segítséget nyújtott a Tragor Ignác Múzeum. Az érdeklődők megtudhatták, hogyan öltözködtek a 18. században a váci polgárok. Hiteles szabásminták készültek az eredeti, általuk hordott ruhákról, amiből ötletet meríthettek, felhasználhatták a verseny résztvevői.

A restaurált viseletek egy részét fotókon bemutatjuk a főtéri kiállítóhelyünk kirakatában, a Vigalom ideje alatt, például a képen látható (fotó: Roboz László) szép, díszes vállfűzőt is, melyben Kiss Barbara, váci polgárasszony fogadhatta 1764 nyarán a városba látogató Mária Teréziát.

A váci polgárok ama augusztus végi napokon nagy ünnepséget rendeztek a császári család tiszteletére, fogadásukon a város színe-java részt vett.
Karcsú Antal Arzén, Vác történetírója erről a nevezetes eseményről így számol be:
" ...augusztushó 27-én esti 1/2 9 körül a Dunán 6 díszszinű hajón, melyek mint az oly nagy fölségeket megilletik, a legfölségesebben valának fölszerelve, selyemmel bélelve és különféleképpen fölékesítve, milyeneket az itteni kikötőben még soha nem láttak, azokat kormányozván a cs. kir. hajósok, megérkeztek, és a hajók mind a Kis-Vácz helység alatt állottak meg."

A látogatás emlékére rendezi meg Vác immár tizennyolcadik alkalommal a Vigalmat.

Örömünkre szolgál, és reméljük, a látogatók is értékelik majd, hogy a kiállításokhoz a belépőjegyet már a főtér felőli bejáratnál lehet megváltani. Az eddigi tapasztalataink szerint ugyanis sokan keresték a pénztárt, az udvarban nehezebb volt megtalálni.

Továbbra is látogatható régészeti kiállításunk a Görög templomban, amit a Katona Lajos utca felől is megközelíthetnek az érdeklődők. A múzeum udvarán is érdemes megpihenni, a gyerekek számára hinta, csúszda és homokozó teszi vonzóbbá a "múzeum-járatot".

Kiállításaink látogatói "bónuszként" felpróbálhatják egy váci polgárasszony rekonstruált ruháit, fényképezkedhetnek is benne.

/umari/

Újra teljes a Memento Mori kiállítás

2010-07-15T11:03:00.002+02:00

Hosszas hányattatás után helyre állt a rend, végre visszakerült a ravatalára a hölgy.
Volt látogató, aki sajnálkozott, mások aggódtak a méltatlan helyzet láttán, és voltak, akik felháborítónak találták a látványt. Valóban nem kiállításba illettek a színes vödrök, a ravatalt védő fekete ásatási fóliák és a party-sátor. Próbáltuk menteni a menthetőt, mert a beázás elhárítása lassan haladt. Az Önkormányzat szakemberei fél éven keresztül keresték a hiba okát, miközben egy-egy eső után a falakból ömlött a víz lassan eláztatva a tárlót, amelynek fa elemei magukba szíva a nedvességet, felpúposodtak. A terem hátsó részében lévő festett végfalra felkúszott a penész.
Miután kiderült, mi okozta a beázást, és sikerült kijavítani az esőelvezetést, a kiállítás belső megújítására is sor kerülhetett. A múzeum szakemberei kicserélték a tárló fa elemeit, eltávolították a penészes végfalat. Végre kijavíthatták a világítást is, nem kellett attól tartani, hogy a következő eső alkalmával újra beázik, és zárlatos lesz. A mumifikálódott polgárasszony – akit ki kellett menekíteni a tárlóból – a gondos restaurátori munkának köszönhetően megújulva, helyreállított viseletben fekszik az üveg alatt.
A helyszíni munkákra hétfőn került sor, hogy ezzel se zavarjuk meg a látogatókat. A keddi nyitásra már minden ragyogott, és nyoma sem maradt a szomorú állapotoknak.
Igyekeztünk, hogy a Váci Világi Vigalom idején a múzeumba látogatók számára ne okozzunk csalódást. Azt tudjuk nyújtani, amit várnak – elvárnak – tőlünk. Örülünk a megújulásnak, és örömünket szeretnénk megosztani régi és új látogatóinkkal.
/forkat/

kísérteties...

2010-07-13T10:15:00.004+02:00

Kísérteties a hasonlóság

a boldogult VGV (Városgazdálkodási Vállalat) és a jelenlegi, a város ingatlanjainak javítását végző vállalkozók munkája közt.
Történt nemrég, hogy a főtéri, városi tulajdonú épület pincéjében lévő Memento Mori kiállítóhelyünk beázását hosszú hónapok után végre (végre!) sikerült megszüntetni.
A hiba elhárítása során némi sitt keletkezett, amit ugye, el kellett volna szállítani a helyszínről, hisz mégiscsak kínos, ha a látogató, belépve a kapun, azonnal egy halom építési törmelékbe botlik. (Talán az elszámolás során, a számlán jelentkezett is a szállítási költség, de ne legyünk rosszmájúak!)
Az eltüntetés sikerült, no, nem egészen európai módon, de megoldották. Diszkréten a növényzet mögé helyezték, mely, mint tudjuk, nyáridőben ápol és eltakar…

A megoldás tulajdonképpen zseniális, mert így az sem tűnik fel annyira, hogy ahová a sittet rakták, az a másik, kiállítási célt szolgáló pincerész feletti beszakadás, ahol majd szintén befolyik a víz a következő eső idején, ami aztán majd a kiállítás másik egységét teszi tönkre.
Most viszont kánikula van, esőre az előrejelzések szerint semmi esély, tehát a probléma megoldódott. Ez a lényeg, nem?!
Igaz hogy a tulajdonosnak – már csak az ott lakók védelmében is – érdemes lenne még az épület lakhatatlanná válása előtt komolyan venni a figyelmeztető jeleket és a vízelvezetési problémákat feltárni, orvosolni, de hát ahhoz valakinek a Városházán tulajdonosként kéne viselkedni.
A 18. században a városi tulajdont fokozottan védték a város elöljárói. Az ő tárgyi emlékeiket őrizzük itt, ilyen méltatlan körülmények között.

/umari/

Váci múmiák a világban

2010-07-07T03:19:00.000+02:00

Váci múmiák a világban

Tulajdonképpen patrióta érzelmektől büszkén dagadó kebellel is járhatnék, mint váci polgár, hiszen megint tele van az internet (rövidesen a nyomtatott bulvársajtó is) a váci Orlovits-család kihalásának sikertörténetével. Az amazon.com-nál ma már 41 dollárért megrendelhető a 2010. július 1-én, vagyis 5 napja még 65 dolláros ”Mummies of the World” című nyomdatermék, amelyben szeretett városom hajdanvolt lakóit is megemlegetik. Már a reklámoldal is közli a váci főtér egy régi képét és az 1783-ban elhunyt, Vácon eltemetett Sándor Terézia pozsonyi klarissza nővér derékig meztelen, levágott mellű múmiájának fotóját (korabeli boncolás nyomáról van szó, de akkor is mélységesen fölháborító a kép közzététele, mert az illetőt holtában is méltatlanul megalázza). Sajnos több helyen is megtalálható már a hálón, s nyilván megállíthatatlan lesz a terjedése: http://www.mummytombs.com/news/mummies.world.vac.jpg). Vajon ki volt, aki közreadta ezeket a fotókat, adatokat?

Az Orlovits-család is oda temetkezett, mint Sándor Terézia nővér, az 1994-1995-ben feltárt váci Fehérek temploma kriptájába, s szerepeltek részlegesen mumifikálódott voltukban a Magyar Természettudományi Múzeum „Rejtélyek, sorsok, MÚMIÁK” (sic!) című időszaki kállításán 2006-ban, s azóta már nagy nemzetközi ismertségre tettek szert. Most éppen Kaliforniában vendégszerepelnek, ha jól tudom ezután majd egy 3 éves amerikai kiállítási turnén vesznek részt. Igaz, hogy a feltehetően közvetlen rokonság egyik fontos, nagyon gazdag mellékletekkel eltemetett tagját kihagyták a drámai felhangokkal előadott családi tragédiából (vagyis meghaltak a dolgok rendje szerint, mint mindenki, ki előbb, ki utóbb, ők kb. már 200 éve). Az illető rokonnak nem árulom el a nevét, neki szerencséje volt, nem tűnt fel eddig a kiállításrendező „szakértőknek”. A kor halálozási okozat-rendszerében szerintem egyáltalán nem volt feltűnő ez a család, a felnőttek ugyan a 40-es éveikben haltak el, s az eddig ismert gyermekeik pedig a szokásos gyermekhalandósági korszakban, de az igaz, hogy ennyi közvetlen rokon nem került elő együtt ebben a kriptában, tehát, mondták akkor a a felelős kurátorok, itt valami rejtélyes titok lappang feltehetően, nosza, csináljunk belőlük kiállítást, adjunk hozzá egy kis borzongást a közönség kedvéért, és kész!

Megtörtént, elkészült a budapesti múmiás kiállítás, nagy siker volt (a bulvársajtó pl. imádta, s a váci sajtóvisszhang is „pozitív” volt). Egy szakmai folyóiratban tettem ugyan egy kísérletet, hogy szakmai érvekkel szembesítsem a kiállítás kurátorait, mint a váci kriptafeltárás muzeológiai programjának kidolgozója, a feltárás egyik felelős szakmai vezetője, aki azóta is gondozom, s így talán egyedül ismerem alaposan a leletanyagot, de hiába, még csak informális módon sem kaptam választ a kiállítást illető kritikámra. A budapesti kiállítás kurátorai az alábbiak voltak: „...szakmai rendező (Szikossy Ildikó), szakértők (Pap Ildikó, Kustár Ágnes, Guba Zsuzsa, antropológusok; Zomborka Márta, néprajzkutató); és tizenhat, köztük 2 külföldi, tudományos együttműködő partner….”(Bajzáth Judit - Papp Ildikó: Ami a színfalak mögött rejlik – Rejtélyek, sorsok, MÚMIÁK. A Természettudományi Múzeum időszaki kiállítása. http://www.magyarmuzeumok.hu/archivum/pdf/2006_2.pdf . ) Említett cikkem ugyanitt olvasható: „Ráduly Emil: Egy kiállítás vendégkönyvébe”. A budapesti kiállításon kiírva többek között az én nevem is szerepelt, de semmi közöm nem volt hozzá azon túl, hogy engedélyem vagy legalább tudomásom nélkül felhasználták a fotóimat és a még publikálatlan kutatási anyagaimat. Ez lassan már nem is fog zavarni, új divat a fiatal kollégák és nem kollégák körében, hogy mások szellemi termékeit nem becsülik meg, így pl. múzeumi adattárban elhelyezett, de szerzői jogokkal védett fotóimból nem is olyan régen fotosoppos „grafikusművész” rendezett egyéni kiállítást, Vácon is, de még meg sem hívott a megnyitóra. Igaz, el se mentem volna, mert a képeimen általam személyesen ismert, rég elhunyt váci polgárok szerepeltek. Őket sértette igazán az a méltatlan színvonalú múzeumi kiállítás, nem engem.

Az Orlovits-család kálváriája (haláluk és a nyilván nem tervezett sajátos bulvár-feltámadásuk után) új fejezethez ért. Megnyilt a kaliforniai kiállítás, s ott újra főszereplők lettek. A kiállítás kurátorai (lásd fentebb a nevüket, gondolom, magyar részről azonosak) annyi fáradtságot sem vettek, hogy átöltöztessék Orlovits Mihály urat, leszedjék róla a pesti zsinórdíszes zöld pantallót (ilyesmit egy rossz népszínműben vagy egy falusi operettszínpadon viseltek, viselnek, nem pedig Vácon a 18-19. század fordulóján). Igaz, ha leszedik róla a pesti kiállítás színházi jelmezét, kiderülne, hogy ő, sajnálatos módon nem is igazi múmia, csak részlegesen, a karjai és a lábai mumifikálódtak, a többi testrésze nagyrészt váznak tekinthető. A kurátoroknak nem jutott eszébe az se, hogy húzzanak a lábára legalább egy vacak kínai pamutzoknit! Az illető váci polgártársunk a maga korában egy tehetős ember volt, tudjuk jól, nyilván nem mezítláb temették el, a korabeli szokások ismerete alapján ez durva sértés lett volna. A váci múzeum őrzi Orlovits úr nagyon szép, mintásan szőtt selyem nyakkendőjét is, amit a ravatalán is viselt, ugyanúgy, mint azonos társadalmi állású kortársai, de a kiállításban ezt megvonták tőle Budapesten is, Los Angelesben is.

Kérdésem lenne: hol kezdődik a múzeumi hitelesség elvárása, és meddig terjed a kiállítás-kurátori szabadságjog manapság? Különösen, ha ismert, bár időközben elhunyt személyekről van szó? A kaliforniai kiállítás honlapján kiemelt szerepet kap Orlovits úr egy kis youtubes-os reklámanyagban (szerintem lemondana róla, mert rá nézve méltatlan ez a szpot, ahol főleg vele reklámozzák a kiállítást: http://www.mummiesoftheworld.com/ ). Hihetetlen ötlet így messziről nézve, de az elhunyt Orlovits Mihály úr kezébe egy rézöntvény feszületet is adtak (a demonstrátor a szpotban egyszer ki is kapja a kezéből, mintha ez természetes lenne, aztán visszarakja). A feszület ránézésre valóban korabeli darab, bár inkább a 18. század közepére datálnám. Restaurálatlan, a színházi jelmezhez nem illő tárgy. De nem ez a baj. Orlovits Mihály úr a kor szokásának megfelelően nem feszületet, hanem rózsafüzért, ráadásul nagyon értékes, teljes felületén gyöngyházborítású, karcolt díszítésű kereszttel ellátott olvasót viselt a ravatalán. Honnan van vajon az az eredetinek tűnő feszület? Az biztos, hogy nem a főtéri kriptából, azokat a tárgyakat mind jól ismerem. Talán csak nem a (szerintem) szakszerűtlenül felszámolt középvárosi temető vagy egy másik korabeli, esetleg nem is váci lelőhely nem dokumentált, múzeumi nyilvántartásba nem került darabjáról van szó?

Orlovits úr, ha élne, már nem lenne büszke az általa feltehetően szeretett városára, ebben biztos vagyok. Én is le fogom tagadni ezután, hogy váci lakos vagyok. Jobb most, MÉG élve így tenni, mint évtizedekkel, évszázadokkal később szégyenkezni.

Ráduly Emil

2010.07.07

Múzeumok Éjszakája 2010, Vác - képek

2010-06-21T19:49:00.005+02:00

Múzeum vagy vurstli?!

2010-06-21T17:40:00.006+02:00

Minden múzeum alapja a gyűjtemény, melyet gondos és szakértő elődeink a megőrzés fontosságát felismerve, felhalmoztak. Ettől persze ez a tárgykollekció még nem lesz múzeum, ahhoz több kell.

„A kulturális örökséghez tartozó javak múltunk és jelenünk megismerésének pótolhatatlan forrásai, a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség egészének elválaszthatatlan összetevői;
szellemi birtokbavételük minden ember alapvető joga. Az e fogalomkörbe tartozó értékek különös védelme, megőrzése és fenntartása, valamint a nyilvánosság számára történő széleskörű és egyenlő hozzáférhetővé tétele a mindenkori társadalom kötelezettsége.” (1997. évi CXL. törvény)

A törvény betűin túl, minden múzeumnak törekednie kell arra, hogy a legtöbb ember a múzeumot ne tekintse holt tárgyak lerakatának, hanem olyan helynek, ahol az elmúlt korok tárgyakon, és a tárgyak mellé kapcsolt információkon keresztül megelevenednek.

Ezt nem szabad szem elől téveszteni egyetlen pillanatra sem, ez az origó, a kiindulási pont.
A múzeum nem kultúrház és nem varieté, nem játszótér és nem cirkusz. Lehet, hogy időnként hasonlóvá válik, időnként táncolni is lehet a falai közt és fánkot sütni, időnként koncertteremmé alakul, de ezek az átváltozások soha nem lehetnek öncélúak. A népszórakoztatás nem múzeumi feladat, bár erről itt-ott megfeledkeznek olykor.

A Múzeumok Éjszakáján akad erre jó és rossz példa egyaránt.
Ez az éjszaka más, mint a többi – hirdeti a szlogen és ez így van rendjén.
Múzeumaink ezen az estén, ezen az éjszakán kinyitják kapuikat és megpróbálják elvarázsolni titkos kincseikkel, programjaikkal a nagyérdeműt.
Ha ezt egy aktuális kiállítás köré csoportosítva teszik, ha az ott megfogalmazott gondolat és üzenet felerősítése, közérthetőbbé tétele a cél, akkor rendjén való és helyes, hisz a populárisabb produkciók esetenként olyan embereket is becsalogatnak a múzeumba, akiket egyébként addig távol tartott a tudományoktól való ösztönös irtózás, az ismeretlentől való félelem. A változatos kulturális programok, és a Szent Iván-éji hangulat megkönnyíti a múzeum küszöbének átlépését, mert sokszor csak az első lépés megtétele nehéz. Nem valószínű persze, hogy az első lépés után az illető rendszeres múzeumlátogatóvá válik, de legalább adott magának egy esélyt…

A Tragor Ignác Múzeum – az előző három évhez hasonlóan – most is előtérbe helyezte a szakmaiságot, ugyanakkor változatos és szórakoztató rendezvényekkel várta a kicsiket és a felnőtteket egyaránt.
A Görög templom melletti rendezvényudvart és játszóteret birtokba vették a gyerekek, a régészeti élményparkban lehetett kovácsolni, ördögfejre célba dobni, őskori kerámiát készíteni, no és a fiúk megismerkedhettek a kelta és a római harcművészetekkel.
A színpadon zenei produkciók követték egymást, volt lacikonyha és csapszék, voltak finom sütik és éjfélkor fellobbant a máglya, amit lelkesen ugrottak át a kitartók.
A templomban látható régészeti kiállításban régészek kalauzolták a vendégeket és remek gregorián hangversenyt élvezhettünk.
„Memento Mori” – Emlékezz a halálra! – ez a címe az egyre látogatottabb állandó kiállításunknak. A 18. századi váci polgárok ezt íratták koporsóikra, e gondolat jegyében zajlottak a tárlatvezetések is. Mint az előző években, most is az egyik legnépszerűbb rendezvény volt ez, annak ellenére, hogy az egyik ravatalt ideiglenesen szét kellett bontani a középkori pince hónapokig tartó beázása miatt.
Pilis Műszaki bolt – még mindig ez a házi használatú elnevezése annak a pompás adottságú helyiségnek, amely most már múzeumi célokat szolgál és reményeink szerint múzeumunk új kiállításának helyszíne lesz. Most – még az átalakítás előtt – remek előadó terem, ahol a régészeti előadások telt ház mellett zajlottak, cáfolva azt a tévhitet, hogy az emberek nem vevők a tudományra.
Szép és tartalmas este volt, minden eddiginél több vendéggel és még az ég is megkegyelmezett, csak éjfél után jött a menetrendszerű eső.
/umari/

Szent Iván

2010-06-17T11:38:00.000+02:00

Múzeumok éjszakája – avagy Szent Iván ünnepe
Immár 2002. óta rendezik meg a múzeumok éjszakáját júniusban, a Szent Iván napjához legközelebb eső hétvégén. A szabadtéri rendezvények többségén – akárcsak nálunk, a Tragor Ignác Múzeumban - az esemény tűzugrással zárul. De a látogatók többsége előtt nem ismert, hogy kötődik egymáshoz a nyári napforduló, a tűz és Keresztelő Szent János ünnepe.
Keresztelő Szent János feltételezett születésnapja és a nyári napforduló együttes ünneplése már a kereszténység korai századaiban (5-6. század) általános volt, a szokásban keresztény és kereszténység előtti, napszimbolikával kapcsolatos elemek keveredtek. A magyarság körében is már a 11. századtól van adat a megünneplésére, a János név szlávos változatának, az Ivánnak használata is a szokás régiségére, valószínűleg bizánci közvetítésre utal. A magyar hagyományban nevezik Virágos Szent Jánosnak, Búzavágó Szent Jánosnak is a szent ünnepét.
Szerencsére a századok során sok leírás született Szent Iván megünnepléséről; Temesvári Pelbárt, Bod Péter, Heltai Gáspár, majd Erdélyi János, Kodály Zoltán feljegyzései és gyűjtései fontos források. A szokás központi elemei évszázadok óta a szentiváni tűz és az ekkor énekelt dalok, melyek az év leghosszabb napját ünnepelték. Ez összefüggésben van János evangéliumával is, amikor Keresztelő Szent János Jézusról azt mondja: „Annak növekednie kell, nékem pedig alábbszállanom..” A növekedés és az alábbszállás értelmezhető a nappalok és éjszakák ciklusának változásaként is. A szentiváni szertartások és a kapcsolódó énekek jelképrendszere összetett: naptisztelet és a hajnal, Szűz Mária kultusza, Keresztelő Szent János legendája és a napforduló allegóriája egyaránt megtalálható benne. A mágikus célzattal meggyújtott tűz gyógyító, bajelhárító, szerelmet hozó, termékenységet varázsló, fényt megtartó örömtűz volt.
A szentiváni tűz máglyája négyszögletű, miként az énekben szerepel:
„ Tüzet megrakájuk, négyszögre rakájuk.
Egyik szögin ülnek szép öregasszonyok,
a másikon ülnek szép öreg emberek,
harmadikon ülnek szép hajadon lányok,
negyediken ülnek szép ifjú legények.” – a négyszög alakban a Nap évi négy fordulópontja sejlik föl.
A tűz átugrása analógiás mágia, mely az éltető Nap útját hivatott biztosítani. A tűz tisztít, megóv embert, állatot, házat, termést a betegségektől, természeti csapásoktól. Meggyújtása is szertartásos módon történt – pl. előtte háromszor körüljárták, vagy szűzlány gyújtotta meg a máglyát. A rövid éjszakának fontos szerepe volt a párválasztásban is, az énekek közül sok úgynevezett „összeéneklés” volt, amikor a legényeket és lányokat párosítják. A tűz páros átugrása akkoriban felért egy vallomással. A rövid éjszaka többi részéről így szól az ének:
„ Tüzit megrakatja velágos Szent János,
Velágolj, velágolj, csak addig velágolj,
míg én nálad leszek. Ha én tőled elmék,
te is elalugyál.”
A közeli Ipolymente falvaiban csak a lányok ugrották át a tüzet, vigyázva, hogy a szoknyájuk lángra ne kapjon. A legények persze ott voltak, ők táplálták a tüzet, figyelték a lányokat és az általuk énekelt párosítókat. A lányok búzavirágból kötött koszorút tettek a fejükre. A koszorút a tűz átugrása után feldobták egy közeli fára. Azt tartották, akinek a koszorúja első dobásra fennakad, az még abban az évben férjhez megy. Máshol a májusfáról letört gallyat dobták a tűzbe – úgy tartották, aki ezt megteszi, szíve minden vágya teljesül…
A tűzugrálás alkalmából tűzbe dobott gyümölcsnek is fontos szerepe volt, a tűzben sült almát a gyermekeknek szórták, hogy egészségesek maradjanak; azt is tartották, hogy a tűzbe azért kell almát dobni, hogy az elhunyt rokonok (főleg a kisgyerekek)is ehessenek a gyümölcsből.
Palóc vidékeken a szentiváni ének jellegzetes motívuma a nap felkeltéig alvó Szűz Mária, melynek egy variánsát Tésáról jegyezték fel. Sajnos, az 1930-as évekre még az elzártabb településeken is abbamaradt a szokás, a párosító emlékekre – fiatalságukra – azonban még sokáig emlékeztek azok, akik átugrották a szentiváni tüzet. A múzeumok éjszakáján „újjáélesztett” tűz reméljük, sokaknak lesz maradandó élmény.

Gyűjtés

2010-06-15T23:59:00.001+02:00

Ez az év a katasztrófák éve, polgártársaink közül sokakat olyan elemi csapás ért, amely egész eddigi életük munkáját tette percek alatt semmivé. Mi, váci polgárok a szerencsések közé tartozunk, hisz bennünket nem sújtott ilyen csapással a természet, a Duna, bár kilépett medréből, nem döntött össze házakat, nem pusztított el mindent, ami útjába kerül.
Az ország legszegényebb vidékének lakói sajnos nem voltak ilyen kedvező helyzetben, percek alatt elvitte a víz mindenüket.

Látogatóink - biztos vagyok benne - együtt éreznek honfitársainkkal és adományaikkal, szolidaritásukkal segítik a károk helyreállítását, a fájdalmak enyhítését.

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Tragor Ignác Múzeuma csatlakozik a győri múzeum által elindított akcióhoz, ezért kérjük a váci múzeumbarátokat, tegyék meg felajánlásaikat, helyezzék majd el adományaikat a gyűjtődobozban!

/umari/

A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága Xántus János Múzeuma

felhívja a Múzeumok Éjszakája programjainak rendezőit és látogatóit, hogy ezen a hosszú éjszakán is támogassák az árvízkárosultakat. Legyen ez az éjszaka a szolidaritás miatt "más, mint a többi"!

Kérjük a Múzeumok Éjszakáján nyitva tartó múzeumokat, tegyenek ki minden helyszínre egy-egy gyűjtődobozt, hogy a jó szándékú adományozók anyagi segítséget nyújthassanak az árvíz miatt kitelepített, bajba jutottak embertársainknak!

Egyúttal pedig kérjük a kedves látogatókat, a Múzeumok Éjszakája izgalmas programjai közepette is gondoljanak a súlyos helyzetbe került árvízkárosultakra, és kapcsolódjanak be a segítségnyújtásba!

Az összegyűlt pénzadományokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatjuk el a károsultaknak az újjáépítési és helyreállítási munkákhoz.

Perger Gyula megyei múzeumigazgató

Szűkkeblűség

2010-06-14T12:52:00.001+02:00

Sajnálatos, de nem az első eset, hogy Vác város honlapjának szerkesztői a Tragor Ignác Múzeum rendezvényeiről nem, vagy csak módjával tudósítanak.
Kissé tudathasadásos állapot ez, ugyanis ha akarom, van múzeumom, ha akarom nincs. (Az "ellenmúzeumként" létrehozott Értéktárat nem lehet múzeumként kezelni, mivel pillanatnyilag semmilyen formában nem felel meg a múzeum kritériumainak.)

Így aztán a város nevezetességei közt szerepel ugyan a Memento Mori kiállítóhely és fenntartója, a megyei múzeumigazgatóság által működtetett Tragor Ignác Múzeum, de ha a közönség informálásáról van szó, akkor inkább úgy tesznek a város elöljárói, mintha a "futottak még" kategóriába tartoznánk...

Persze mi ettől nem esünk kétségbe, hisz már negyedik alkalommal rendezzük meg a közönség örömére a Múzeumok Éjszakáját itt Vácott és egyre nagyobb az érdeklődés iránta. A színvonalát is sikerül tartanunk, egyszerre szórakoztató és játékos, ugyanakkor az intellektuális élményre vágyók is elégedetten távozhatnak az immár hagyományos, elengedhetetlen éjféli tűzugrás után.

A program soha nem öncélú, mindig egy gondolatfüzér mentén szerveződik. A kiindulási pont az éppen aktuális kiállítás. Most éppen a régészet "meséit" hallgathatja a kedves közönség, kicsik és nagyok. A felnőtteknek tudós kollégák tartanak előadásokat, tárlatvezetéseket, a kisebbek pedig az alapoktól, játékos formában ismerkedhetnek a történettudománnyal a régészeti élményparkban.
Lehet majd őskori edényt készíteni, lesz hagyományőrzők fegyverbemutatója ahol a kelták, rómaiak harci eszközeivel és ruházatával ismerkedhetnek meg a kisebbek, lesz barlangrajz készítés ősember-módra és egyéb csuda dolgok.

A gasztronómia szintén fontos eleme az estének (nem csak szóval él az ember!), a lacikonyha és a csapszékek gondoskodnak enni-innivalóról, Mihályi László mestercukrász pedig a nyalánkságokról.

Múzeumi kávézónk is megnyitja kapuit 10 órától, itt a jóféle frissítő kávé és tea mellett Móra Ferenc: Utazás a föld alatti Magyarországon című novelláskötetéből olvas fel Iván Alíz. Mint azt sokan tudják, Móra Ferenc nem csak írónak volt kiváló, hanem a szegedi múzeum egyik igazgatójaként régészeti ásatásokat is folytatott. Az ott szerzett élményeit örökítette meg humoros novelláiban.

A Memento Mori kiállítás- bár a hónapok óta tartó beázás következtében az egyik ravatalt ki kellett üríteni - továbbra is várja az érdeklődőket. Két tárlatvezetést tartunk, kétféle megközelítését hallhatjuk a témának. Az egyik kalauz, Ráduly Emil, muzeológusként beszél a kiállításban látható tárgyakról, a 18. századi váci polgárok életéről és haláláról, Meláth Attila baptista lelkész pedig protestánsként a katolikus temetkezési kultúrát, annak érdekességeit,szépségeit elemzi.

Sybilla jósdájában a kártyák rejtelmei és a jövő titkai várják a bátrakat...

A múzeum hangulatos udvarán, a Madách Imre Művelődési Központ jóvoltából felállított színpadon elsősorban a gyerekeknek akarunk kedveskedni gyerekszínjátszók, zenei együttesek előadásaival, aztán az éjféli máglyát már felnőtt és gyerek egyaránt átugorhatja.
Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, ez évben is mindenki egy szép este élményével gazdagodva térhet nyugovóra.
/umari/

Múzeumok Éjszakája 2010, Vác

2010-06-14T00:45:00.000+02:00

Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Tragor Ignác Múzeum

2600 Vác, Zrínyi u. 41/A. Tel.: 27/500-750

www.pmmi.hu

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2010.

„MESÉLŐ RÉGÉSZET”

2010. június 19-én este 6 órától a váci Tragor Ignác Múzeum az éjféli tűzugrásig várja látogatóit. Az este folyamán a régészeti korokat megidézve lesznek előadások, tárlatvezetések, gyermekfoglalkozások, zenei programok és folyamatos vendéglátás.

Programok:

Görög Templom Kiállítóterem:

(2600 Vác, Március 15. tér 19.)

„Képek a múltból”

Időszaki kiállítás a Görög Templom Kiállítóteremben (2600 Vác, Március 15. tér 19.).

Tárlatvezetések: 18.00; 22.30 órától

19.00 Gregorián énekek és középkori polifon tételek dr. Kővári Réka DLA és Galbács Gabriella előadásában

Múzeumpedagógiai foglalkoztató:

(2600 Vác, Március 15. tér 19. Memento Mori Kiállítóhely mellett)

19.30 – 21.30 Régészeti előadások

· Rejtélyes objektumok az őskorban - Rajna András régész. PMMI Ferenczy Múzeum, Szentendre

· Európa első sörivói - Czene András régész, PMMI Ferenczy Múzeum, Szentendre

· Római kori temetkezések Budaörsön – Dr. Ottományi Katalin régész, PMMI Ferenczy Múzeum, Szentendre

· A Szent Mihály templom – Batizi Zoltán régész, Nagybörzsöny polgármestere

· Középkori ház és pince feltárása Vác belvárosában – Rácz Tibor Ákos régész, PMMI Tragor Ignác Múzeum, Vác

22.00 – 24.00 Múzeumi kávézó

· Egy kávé vagy tea mellett Móra Ferenc régészeti témájú írásaiból olvas fel Iván Alíz

Múzeum-udvar:

18.00 – Régészeti élmény-park

- célba dobás

- kelta maszkos gyöngy készítése kiégethető gyurmából

- „barlangrajz” készítés

- agyagozás - Tábori Katalin fazekas

- hagyományőrzők fegyverbemutatója – Hostyinszki Attila, Kovács Dömötör és a Szarvas-Törzs Kelta Hagyományőrző Egyesület tagjai

- régészeti quiz-játék

- Cukrászati remekművek – Mihályi László Cukrászmester

- Lacikonyha (sültek, sör) – Kőkapu Étterem

- Csapszék – Fónagy & Walter Vendég- és Borház

- Kézműves-bemutató – Bálványkövi György kovácsmester

24.00 Szentivánéji tűzugrás a közönség részvételével

Színpad:

Műsorvezető: Iván Alíz

18.30 A váci Radnóti Általános Iskola színjátszóinak műsora

19.30 Gyémánt Musical Stúdió előadása - ismert musical-részletek

A Stúdió ebben az új formában 2009 szeptembere óta tevékenykedik a váci Madách Imre Művelődési Központ falai között. A Stúdió növendékei Vác és a környező települések állandó szereplői.

A produkció művészeti vezetője, s egyben a Stúdió vezetője Brenner Judit, koreográfus Mézes Judit.

20.30 Sajtkukacz zenekar műsora – versek, dalok gyermekeknek

21.30 Bajdázó együttes műsora – virágénekek, népzene

22.00 – 24.00 Sybilla jósdája – a kártyák rejtelmei

Memento Mori kiállítóhely:

(2600 Vác, Március 15. tér 19.)

Exkluzív tárlatvezetés a Memento Mori állandó kiállításban.

Kalauz: Ráduly Emil néprajzkutató és Meláth Attila baptista lelkész

20.30; 23.00 órától

Rendezvényünkön folyamatos vendéglátás várja látogatóinkat!

A rendezvény belépődíjai:

Teljes árú: 1.000 Ft

Kedvezményes: 500 Ft

6 éves korig a belépés ingyenes!

A Múzeumok Éjszakája rendezvényünkre nem érvényesek a rendes nyitvatartási idő alatti ingyenes belépést biztosító kedvezmények. Akik a rendes nyitvatartási idő alatt ingyenességre jogosultak, az este programjain kedvezményes jeggyel vehetnek részt. Továbbá kedvezményes belépésre jogosultak: érvényes diákigazolvánnyal rendelkező 26 éven aluli diákok és 62 éven felüli nyugdíjasok.

A belépőjegy ára a vendéglátás költségét nem tartalmazza!

Támogató: Madách Imre Művelődési Központ, Vác

A programok változtatásának jogát fenntartjuk. Aktuális információk: www.pmmi.hu; 27/500 750.